Öttusa Vk, Százhalombatta: Tóth Adrienn 19. lett

A magyarok közül a legjobb eredményt elérve Tóth Adrienn tizenhatodikként zárta a százhalombattai öttusa Világkupa női versenyét szombaton. Kovács Sarolta 28., Gyenesei Leila pedig 30. lett – írja a sportgeza.hu.

Győzött az egyiptomi Aja Medani, melléje a dobogóra még a német Lena Schöneborn és a brit Mhairi Spence állhatott fel.

Tóth kilencszáz pont feletti vívással kezdett, majd a tőle várható időt érte el úszásban, lovaglásban pedig egy akadálynál rontott, így a tizedik helyről kezdhette volna a lövészettel kombinált futást, ám az éllovas francia Amélie Cazé a bemelegítésnél megsérült, így mindenki eggyel előrébb lépett. Tóth az első sorozatnál még bizonytalan volt egy kicsit a városi csónakázótó partján kialakított lőállásban, a másodiknál és harmadiknál viszont már pontosabban célzott. A futással viszont akadt gondja, emiatt néhány helyet visszacsúszott.

“A vívással nem voltam igazán elégedett, mert volt két nagy hullámvölgy, és az ezer pontot el akartam érni. Az úszás rendben ment, a lovaglásban pedig ugyan mindig benne van egy verés, de ez a mostani az én hibám volt, valahogy nem találtam az összhangot az egyébként jó lóval. A lövészetben biztató eredményt akartam elérni, a futásban pedig egyelőre sajátos célokat kell megfogalmaznom az elmúlt két év kihagyásai miatt. Egyelőre annyi jött össze, hogy az első két ezer méter rendben volt…” – értékelte teljesítményét Tóth.

Kovács és Gyenesei ezúttal gyengén vívott, ráadásul a kombinált számban is a várakozáson alul szerepeltek mindketten, így a mezőny hátsó régiójában végeztek.

A csütörtöki selejtezőben két csoportban összesen 73-an küzdöttek, a mezőny mindkét feléből a legjobb 18 biztosította a helyét a fináléban. A magyar színeket nyolcan képviselték, hárman kerültek a döntőbe.

A Trigránit Világkupa női versenyének dobogósai és a magyarok:
1. Aja Medani (egyiptomi) 5452 pont
2. Lena Schöneborn (német) 5448
3. Mhairi Spence (brit) 5404
…16. Tóth Adrienn 5172 (vívás: 21 győzelem/14 vereség/904 pont, úszás: 2:18.68 perc/1136 pont, lovaglás: 1180 pont, lövészet-futás: 12:42.80 perc/1952 pont)
…28. Kovács Sarolta 4968 (10/25/640, 2:10.07/1240, 1184, 12:54.31/1904)
…30. Gyenesei Leila 4932 (16/19/784, 2:10.88/1232, 1200, 13:41.29/1716)

Vasárnap a férfiak döntőjét bonyolítják, a magyarok közül Marosi Ádám, Tibolya Péter, Demeter Bence és Kasza Róbert lesz érdekelt.

A Vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi ezüstérmet nyert. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték. Áprilisban Sassari volt a házigazda, a szardíniai viadalon Marosi győzött. A százhalombattai forduló után májusban lesz még egy, mégpedig a kínai Csengtuban (Chengdu). A szériát lezáró Világkupa-döntőt – melyen a két győztes olimpiai kvótához jut – július második hétvégéjén rendezik Londonban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s