Hétvégén ismét itthon motorozik a legjobb magyar MX rider

Németh Kornél (Hell)

A hétvégén Hódmezővásárhelyen rendezik a hazai motocross bajnokság második versenyét, ahol a Hell Racing Team bajnokságot vezető MX klasszisa, Németh Kornél is rajthoz áll, a KTM Kecskemét színeiben.

A sűrű versenynaptára miatt nem sokat pihenő Kornél épp csak hazaért a Pacovban megrendezett, első cseh futamról, ahol begyűjtötte az összetett első helyezést, máris a hétvégi hazai bajnoki futamra készül. Előtte azonban beiktat Monoron egy kis „örömmotorozást” a We Love Dirt elnevezésű rendezvényen, ahol bárki, aki kedvet és kellő elszántságot érez magában, együtt motorozhat a fiatal magyar tehetséggel.

A KTM Kecskemét jóvoltából a magyar bajnokság második futamán is ott lesz a világklasszis magyar versenyző, Németh Kornél. A hódmezővásárhelyi pályán már javában folynak a verseny előkészítő munkálatai, hogy hétvégére minden tökéletes állapotban várja majd a motorosokat. A szakmai körökben csak „Big K”-nak becézett rider ezen a pályán először 1996-ban, még egészen fiatalon motorozott és most is szívesen tér vissza a kemény talajú, szépen karbantartott pályára, amely tele van ugratókkal. Felkészülésével kapcsolatban Kornél elmondta: „Szerdán a teleszkópomat teszteltem Tapolcán, ugyanis a hódmezővásárhelyi pálya más, mint amilyenen múlt hétvégén motoroztam, így más beállításokra lesz szükségem. Összességében elégedett vagyok a teszteredményekkel, a hódmezővásárhelyi versenyre felkészített edzőmotorom nagyon jó, hasonlóan erős lesz hétvégére, mint amivel versenyzek.”

A bajnoki megmérettetés előtt szombaton egy monori közönségtalálkozón motorozik majd Kornél, ahol a „piszkos” sportok első hazai rendezvényén minden amatőr és profi MX-esnek lehetősége lesz arra, hogy együtt motorozzon világklasszisunkkal, tanácsokat, beállításokat kérdezzen tőle és testközelből leshesse el a mozdulatait. A sokak szemében példakép MX versenyző szívesen és habozás nélkül mondott igent a szervezőknek, egyrészt mivel az MX és FMX sportág hazai népszerűsítése számára is nagyon fontos, másrészt azért, mivel tavaly már volt egy hasonló kezdeményezés, amely óriási sikert aratott. A tavalyi Kaposvár melletti Sheep Race Way pályán megrendezett NTH Ride Day-re a mai napig szívesen emlékszik vissza: „Ez volt az első megmozdulás, amit a Hell Energy-vel együtt valósítottunk meg, és óriási sikere volt a közönség körében, több százan látogattak ki a rendezvényre és nagyon jót motoroztunk együtt. Remélem, hogy ezen a hétvégén Monoron hasonló sikerrel debütál majd a We Love Dirt rendezvény!”

Akik esetleg még nem döntötték el, hogy ellátogatnak-e szombaton Monorra, főleg azok számára ajánljuk az alábbi kedvcsinálót:

Hell Energy Magyarország

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s