Foci, Bajnokok Ligája: A döntő számokban (VIDEÓ!)

A Bajnokok Ligája holnapi fináléját világszerte rengetegen várják. Tudja ezt a BBC televízió is, akik a döntő alkalmából egy rövid összeállítást készítettek, melyben bemutatják a két csapat eredményeit, statisztikáit egy olyan videóban, ahol a számok játsszák a főszerepet.

Maga a videó nem szorul különösebb magyarázatra, így mi sem fogjuk túlmagyarázni. Az első szakaszban megmutatják, hogy mindkét együttes háromszor hódította el a trófeát. Egy kis pénzügyi összehasonlításból megtudjuk, hogy anyagilag is többé-kevésbé hasonló helyzetben van a két “óriás”. Az első szembeötlő különbség a játékosok nemzetiség szerinti eloszlásában van. Ameddig a Unitednél többségben vannak az idegenlégiósok, addig a spanyoloknál túlnyomó többségben vannak a spanyol nemzetiségű játékosok. Televíziós nézettség terén egyértelmű a növekedés a finálékat illetően. Kiemelik például, hogy 2009-ben, amikor az Egyesült Államokban először közvetítették élőben a BL-döntőt, többen nézték, mint a Super Bowl-t! Egy grafikonon azt is megmutatják, hogy a csapatok mennyi pénzt költöttek egy-egy játékosra. Ebben az összehasonlításban valamivel jobban áll a Barcelona, ugyanis nekik több saját nevelésű játékosuk van, vagyis kevesebbet kellett igazolásokra költeniük összességében. A videó utolsó fél percéből pedig azt tudhatjuk meg, hogy a belépőket milyen arányban osztják szét a csapatok, illetve a további érdeklődők között, valamint a BL-résztvevő csapatok díjazásáról is információkat kapunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s