Ötnapos futás cukorbeteg gyermekekért

Közel félszázfős gyermekkísérettel startolt el Schirilla György hétfőn a zalaegerszegi Dísz térről: a sportember ötnapos futással a gyermekkori cukorbetegségre, illetve az egészséges életmód fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.

Az egyen pólóba öltözött zalaegerszegi kisdiákok mindössze néhány száz méteren kísérték el a hosszútávfutót, de a küldetés céljával tökéletesen tisztában voltak. Újságírói kérdésre szinte kórusban vágták rá: azért csatlakoztak Schirillához, hogy a beteg gyermekek meggyógyuljanak, és olyan “egészségesek legyenek, mint mi”!
Schirilla György – aki évente átússza a jeges Dunát, és vállal hosszú távú futást a beteg gyerekekért – beszélt személyes indíttatásáról is: tizenöt éves lánya két éve cukorbeteg. Nézete szerint “két-három éven belül Magyarország lakosságának 30 százaléka 2-es típusú diabéteszessé válhat, amit részben helyes életmóddal, futással meg lehetne előzni”.

Zalaegerszeget a városban működő cukorbetegközpont miatt választotta kiindulópontnak. Balaicz Zoltán, a megyeszékhely alpolgármestere a hétfői startkor elmondta, hogy a zalaegerszegi egészségügyi főiskolán kiépült egy biomechanikai, terhelés-élettani és egy ultrahangos kutatólaboratórium. A technikai eszközök, orvosi műszerek segítségével a körzetben felmérték a túlsúlyos és cukorbeteg kisgyerekek arányát, és programot dolgoztak ki a probléma orvoslására.

Hermanné Szabó Anikó, a Zala Megyei Cukorbeteg Gyermekekért Egyesület elnöke arról beszélt, hogy megfelelő életmóddal, táplálkozással, a “mozgás beiktatásával” a cukorbetegek is teljes életet élhetnek. Az egyesületben 18 éves korig foglalkoznak cukorbeteg gyermekekkel, a 34 egyesületi tag közel 65 százaléka gyermek.
Schirilla György 48 település érintésével több mint 300 kilométeres távot tesz meg az elkövetkezendő öt napban. A tervek szerint az ötnapos futás alatt 4-5 ezer gyerekkel találkozik, a pihenőhelyeken esténként előadásokat tart az egészséges életmódról.

Az utolsó állomás a budapesti I. számú gyermekklinika lesz, ahol várhatóan több száz gyermek fogadja majd. A sportember úgy fogalmazott; a futással azt is üzeni a gyerekeknek, hogy az egészség megtanulható és visszaszerezhető, és “nem a másikat, hanem önmagunkat kell legyőzni.”

(MTI)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s