Világjátékok – Budapest új ellenfelet kapott, Genova is pályázik

Az olaszországi Genova is pályázik az 2017-es Világjátékok megrendezésére, így Budapestnek újabb riválisa lesz a versenyben.

A Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) hétfői tájékoztatása szerint Moszkva végül nem kandidált, így a magyar fővárosnak – amely Gödöllővel közösen pályázik – Genova mellett a dél-afrikai Fokvárost, valamint a lengyelországi Wroclavot kell legyőznie a választáson.
“Úgy gondolom, hogy komoly pályázatot sikerült beadnunk. A pályázó városok közül Budapest az egyedüli főváros, olyan méretű, hogy gond nélkül otthont tud adni egy ilyen rangos sporteseménynek, de ugyanakkor mégis emberi léptékű az egész” – mondta Szántó Éva, az NSSZ főtitkára a Sport TV-n adásba kerülő nem olimpiai sportágak magazinjában.
A sportvezető hozzátette: várhatóan júliusban érkezik egy szemlebizottság a Világjátékok Nemzetközi Szövetségétől (IWGA), a végső döntést pedig év végén hozzák meg.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s