Női Kézi, vb-selejtező, 2. mérkőzés: Magyarország – Németország 22-27 (12-14) – a kibeszélő-show

Szombaton sorsdöntő mérkőzést játszik a magyar női kézilabda-válogatott a németek ellen. Az első felvonást Balingenben rendezték meg, ahol a házigazda csapat két góllal győzött le minket. A győri visszavágón minimum három góllal kell nyernünk, és akkor meg lehet a vb-részvétel és az olimpiai kvalifikációs lehetőség. Szurkoljunk közösen a Mátéfi-csapatnak, tartsatok velünk. Hajrá Magyarok!

Nincs könnyű helyzetben a német és a magyar válogatott, hiszen mindkét együttesnek a jövője sorsdöntő lesz ez a vb-selejtező. Ha valamelyik nemzet – reméljük, hogy nem mi -, akkor hosszú időre elbúcsúzhat a sportág nemzetközi vérkeringéséből. A magyar női kézilabda-válogatott 1993 óta, amióta a korábban B-csoportnak nevezett második vonalból felkerült a legjobbak közé, egyetlen világversenytől sem maradt távol, négy olimpián, kilenc világbajnokságon és kilenc Európa-bajnokságon vett részt. Az elmúlt időszakban kissé visszaestünk. Itt az ideje, hogy a kisebb fajta pofonokból álljunk fel, és mutassuk meg “Itt vagyunk!”.

Az első mérkőzésen Balingenben kettős arcát mutatta a Mátéfi-csapat. Az első félidőben a Ferencvárosi-sor (Tomori, Szucsánszki, Szamoránszky, Kovacsics) vezérletével a szünetben egy gólos vezetéssel mentek pihenni (11-12). A második játékrészben a hazaiak feltámadtak és fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, sőt át is vették a vezetést is, miközben mi nem pörögtünk fel. Egyszerű volt az oka: a magyar kapitány pihentette a Fradi-sort és folyamatosan cserélt. A hajrában két-három góllal mentek a németek, végül 26-24-re nyertek a hazaiak. A győri visszavágón, minimum három góllal kell nyernünk, és akkor meglehet a vb-szereplés.

Összefoglaljuk az eddigi híreket:

Női Kézi, vb-selejtező, 1. mérkőzés: Németország – Magyarország 26-24 (11-12) – a kibeszélő-show

Női Kézi, vb-selejtező: Borkai bízik a válogatottban

Női Kézi, vb-selejtező: Videózás, mentáltréning, mozizás

Női kézi,vb-selejtező: Minden rendben a magyarok háza táján

Minimum hárommal nyerni

A két együttes 24 alkalommal találkozott egymással, ebből 16 magyar győzelem, 6 német siker, és mindössze 2 döntetlen született.

A legutóbbi mérkőzések:

2008. 08. 13., Peking: Magyarország–Németország      25-24 (12-14), Olimpiai Játékok, csoportmérkőzés

2009. 09. 22., Aarhus: Németország–Magyarország 30-26 (11-16), GF Világkupa csoportmérkőzés

2010. 09. 21., Aarhus: Magyarország–Németország 22-19 (9-10), GF Világkupa csoportmérkőzés

A handball.hu bemutatja a mai ellenfelünket, a németeket.

Íme a keretek:

magyar

kapusok: Herr Orsolya (Syma-Vác), Pastrovics Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria), Pálinger Katalin (Győri Audi ETO KC)

jobbszélsők: Bódi Bernadett (Budapest Bank-Békéscsaba), Kovacsicz Mónika (FTC-Rail Cargo Hungaria)

jobbátlövők: Bulath Anita (DVSC-Korvex), Hornyák Ágnes (Győri Audi ETO KC), Tomori Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungaria)

irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC), Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)

beállósok: Mayer Szabina (Győri Audi ETO KC), Szabó Valéria (DVSC-Korvex), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balátlövők: Ferling Bernadett (Dunaújvárosi Regale Klíma), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)

balszélsők: Juhász Gabriella (DVSC-Korvex), Vérten Orsolya (Győri Audi ETO KC)

német

Kapusok: Sabine Englert (FC Midtjylland, dán), Katja Schülke (Lipcse), Clara Woltering (Bayer Leverkusen)

Jobbszélső: Sabrina Richter (Blomberg-Lippe)

Jobbátlövők: Grit Jurack (Viborg, dán), Isabell Klein (Buxtehude), Stefanie Melbeck (Buxtehude)

Irányítók: Nadine Krause (Blomberg-Lippe), Anna Loerper (Bayer Leverkusen), Kerstin Wohlbold (Thüringer HC)

Beállók: Anja Althaus (Viborg, dán), Anne Müller (Lipcse)

Balátlövők: Saskia Lang (Blomberg-Lippe), Franziska Mietzner (Frankfurt), Nadja Nadgornaja (Thüringer HC), Laura Steinbach (Bayer Leverkusen)

Balszélsők: Natalie Augsburg (Lipcse), Mandy Hering (Frankfurt)

Szövetségi kapitány: Heine Jensen

Világbajnoki selejtező, 2. mérkőzés

Magyarország – Németország

Győr, Magvassy Mihály Sportcsarnok 17:30

Játékvezetők: Kenneth Abrahamsen, Arne M. Kristiansen (norvégok)

TV: SportKlub és m1 (mindkettő élő)

——————————————————————————————————————————————————–

17:15: Sok szeretettel köszöntjük a kedves szurkolókat. Bő negyedóra és kezdődik a vb-selejtező visszavágó mérkőzése, ahol a házigazda németek két gólos előnnyel várhatják az összecsapást.

17:20: Mindkét nemzetnek sorsdöntő ez az összecsapás, aki kiesik, az nagyon nagy bajba kerülhet. Reméljük a lányok megmutatják, mi is az a magyar virtus!

17:24: Ezekben a percekben tart a csapatok bemutatása. Remek a hangulat a győri Magvassy sportcsarnokban.

17:25: A nemzeti himnuszok jönnek.

17:27: 150. válogatottsága alkalmából köszöntik Ferling Bernadettet.

17:28: Ott van a helyszínen Schmitt Pál, Köztársasági Elnök úr is.

17:28: A mieink tiszta pirosban, míg a németek fehér felsőben és sötét nadrágban fognak játszani.

17:31: Elkezdődött a mérkőzés, a játékot a mieink kezdték.

Íme a kezdőcsapatunk: Pálinger – Kovacsicz, Tomori, Szucsánszki, Zácsik, Vérten és Szamoránszky.

1. félidő

17:33: A második percben Althaus betalált, 0-1.

17:34: A negyedik perc elején vérten egyenlített 1-1.

17:35: Nadgornaja átlövésből betalált 1-2.

17:36: Eltelt az első öt pőerc, 2-1-re vezetnek a németek.

17:36: Althaus kapufát dobott, majd a kipattanót Ausburg lövését Pálinger védett.

17:37: A hetedik percben jön az első magyar hetes. Görbicz bedobta 2-2.

17:39: A 8. percben rosszul védekezünk, így német hetes jön. Nadgornaja belőtte, 2-3.

17:40: Melbeck betalált, 2-4. A védekezésünk borzalmas, eddig…

17:40: Görbicz passzából Vérten gólt szerzett 3-4.

17:41: A 10. perc elején Wohlbold végig vitte, majd gólt szerzett, így 3-5.

Nem a miénk volt az első tíz percc..

17:42: Góóóólll! Szucsánszki Zita 4-5.

17:43: A 12. percben Tomori Zsuzsa góljával egyenlítettünk, 5-5.

17:45: A 14. percben Tomori góljával először vezetünk a mérkőzésen 6-5.

Eltelt az első félidő fele, 6-5 a javunkra.

17:47: Góóóóóólll! A 16. percben Szamoránszky Piros 7-5.

17:48: Szépítettek a németek, Ana Müller. 7-6.

17:49: A 18. percben Wohlbold góljával, 7-7.

17:50: A 19. percben gólt kaptunk, és megint vezetnek a németek, 7-8.

Mátéfi Eszter időt kért.

17:53: A 20. perc közepén Szamoránszky Piros egyenlített 8-8.

17:55: A 21. percben Krause góljával, ismét a németek vezetnek, 8-9.

17:55: Magyar hetes következik. Jön Görbicz. Szucsánszki bedobta 9-9.

17:58: A 23. percben egy-egy gól született 10-10 az állás.

18:02: Sajnos egy góllal vezetnek a vendégek, 11-12.

A 28. percben emberelőnyben kerültünk.

18:04: Sajnos gólt kaptunk.

18:04: Góóól, már hárommal vezetnek.

Elkezdődött az utolsó perc.

18:05: Az utolsó percen belül magyar hetes, amit Görbicz értékesített 12-14.

18:06: német időkérés.

18:06: Vége az első félidőnek.

Összefoglaló: Az első félidő elején a németek kezdtek jobban, aztán magunkra tértünk. Az első félidő hajrában hátrányban kerültünk, végül a vendégek két gólos előnnyel mennek pihenni. (12-14), összesítésben néggyel mennek. Kőkemény második félidőre lehet számítani. Nyerni kell, legalább hárommal!

A második félidő összefoglalója:
A handball.hu beszámolója: A szünetből visszatérve összesítésben már négygólos hátrány ledolgozását kellett kitűzniük lányainknak feladatul. Kovacsiccsal, Bulathtal és Bódival kiegészülve indultunk neki a feladatnak, miközben riválisunk nem változtatott az eddig már bejáratott játékosain. Ez a döntés be is jött neki, az előnyét csak tovább növelte, miközben a mieink egyre görcsösebbé váltak (38. perc: 13-20). Ekkor kapuscseréhez folyamodtunk, ami bár egy-két ziccer erejéig megoldás volt, viszont támadásban továbbra is olyan alacsony szinten mozogtunk, melyre szép költői páldát nem is tud hozni az ember. Stefanie Melbeck kezére ráléptek, de az ő kiesése sem tudta érdemben gyengíteni Németországot. A hajrában nem változott az eredmény…

18:55: Vége a németek 27-22-re nyertek, és kettős győzelemmel kijutottak a vb-re. Szégyen.

 Mátéfi Eszter, a magyar válogatott szövetségi kapitánya:
“Ez egy nagyon fájdalmas kudarc, amelynek sok összetevője van. A németek ma egyszerűen jobbak voltak, és még szerencséjük is volt. Sikerült ránk erőltetni az akaratukat, és ahogy telt az idő, úgy lettek egyre magabiztosabbak. Becsülettel elvégeztük a munkát, ám a felkészülés során több zavaró tényező is akadt, amiről most nem szeretnék beszélni. Az én személyes sorsom itt másodlagos. Az biztos, a megbízatásom 2012-ig szól, de a szerződésben van egy olyan kitétel, hogy a szövetség és én is minden év július 1. és 15. között jogkövetkezmény nélkül felbonthatja azt.” (MTI)

Női vb-selejtező, visszavágó:
MAGYARORSZÁG-NÉMETORSZÁG 22-27 (12-14)
Győr, játékvezetők: Abrahamsen, Kristiansen (norvégok)

MAGYARORSZÁG: Herr, Pálinger (kapusok) Bódi, Bulath, Ferling, Görbicz 10 (6), Hornyák 1, Juhász, Kovacsics, Kovacsicz, Szabó, Szamoránsky 3, Szucsánszki 2 (1), Tomori 3, Vérten 3, Zácsik. Szövetségi kapitány: Mátéfi Eszter

NÉMETORSZÁG: Englert, Schülke, Woltering (kapusok), Althaus 2, Augsburg 1, Hering, Jurack 3, Klein 1, Krause 1, Lörper 2, Melbeck 4, Mietzner, Müller 2, Nadgornaja 7 (2), Richter, Schulze 1, Steinbach, Wohlbold 3. Szövetségi kapitány: Heine Jensen

Kiállítások: 4, ill 6 perc
Hétméteresek: 8/7, ill. 2/2

Az első mérkőzés eredménye:
Németország-Magyarország 26-24 (11-12)

Továbbjutott: Németország 53-46-os összesítéssel.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s