Sebestyén Péter: „Nagyon csalódott vagyok”

Fotó: Mirko Lazzari

Bejött az időjósok előrejelzése, hisz már a bemelegítés vizes pályán zajlott az angol ringen, ahol a magyar versenyző jó motorozással a 16. helyen zárt. A délutáni futam alatt is végig esett az eső, a szél is feltámadt. Peti 6 körrel a vége előtt kicsúszott és így nem tudta befejezni a Brit Nagydíjat. Az élen a 17 éves német versenyző, Jonas Folger élete első futamgyőzelmét aratta.

Ma reggel esőben indult a bemelegítés a Silverstone-i ringen. A Right Guard Racing motorsport program magyar pilótája nagyjából a menet feléig az első 8-10-ben motorozott. Az utolsó körben azonban kicsúszott, így végül a 16. helyen zárt.
A futam előtti csapatmeetingen azokról az apróbb problémák ról beszéltek, melyeket Peti tapasztalt a motoron a bemelegítés során. Végül közös megegyezéssel maradtak a reggeli beállítások, hiszen rizikós lett volna a futam előtt változtatni a motoron.
A futam végig zuhogó esőben zajlott, ráadásul a szél is föltámadt, ami azt eredményezte, hogy a bemelegítésen jelentkező problémák megduplázódtak, a motor nehezen irányíthatóvá vált, főként a kanyarokban. 6 körrel a vége előtt aztán Peti bukott, és nem tudta befejezni a versenyt.
Első helyen a német Jonas Folger, második Johann Zarco, harmadik Hector Faubel.

Sebestyén Péter:

„Nagyon csalódott vagyok, főleg miután jól sikerült a warm-up. Reméltem, hogy a versenyen is jól tudok menni. Reggel volt egy kis gond a motorral, de nem akartunk változtatni a beállításokon, me rt ezek ellenére jól mentem, és verseny előtt rizikós lett volna módosítani. Közben nagyon felerősödött a szél, és a probléma is jobban kijött, egyszerűen nem tudtam rendesen fordulni. Jobb eredményre számítottam, éreztem, hogy van esélyem, sajnálom, hogy így sikerült.”

Roberto Favaro:

„Nem így kellet volna végződnie, mert a napokban a helyes úton voltunk. Sajnos ez előfordul, az esős futamok mindig tartogatnak meglepetéseket. Most a következő versenyhétvégére koncentrálunk.”

Két hét múlva, június 24-26. között a hollandiai Assenben rendezik a Gyorsasági Motoros Világbajnokság következő versenyhétvégéjét.

Forrás: Faster Management

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s