Felháborodás a Honvédnál: Kozáktól elvettek egy olimpiai számot – Frissítve!

A Domino Honvéd kajak-kenu szakosztályánál felháborodással és értetlenül fogadták, hogy a szövetség döntése értelmében Kozák Danuta, a válogató győztese nem indulhat el 200 méter egyesben az augusztusi, szegedi világbajnokságon. Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére úgy reagált: a maximális kvótaszám megszerzése érdekében született ez a megoldás.

Ahogy a főtámogató Telekom és az egyesület keddi sajtótájékoztatóján Horváth Gábor szakosztály-igazgató elmondta: Storcz Botond szövetségi kapitány ma (kedd) reggel 8 órakor, mindenféle egyeztetés nélkül közölte Csipes Ferenccel, a versenyző edzőjével, hogy Kozák csak a pénteken kezdődő belgrádi Eb-n szállhat harcba ebben a számban, a kvalifikációs vb-n az általa legyőzött Paksy Tímea képviseli majd a magyar színeket.

“A kvótaszerzésre hivatkoznak, de ez érthetetlen, hiszen úgy is meg lehetne szerezni a maximális hat indulási jogot, hogy Danuta indul ebben az olimpiai számban a vb-n” – fogalmazott Csipes.

“Természetesen örülök az elmúlt hétvégi teljesítményemnek, de ez a döntés kicsit beárnyékolja – mondta Kozák, aki a szegedi válogatón minden számban győzött, amelyben elindult, ezáltal K-1 500 m-en és K-4 500 m-en biztos indulója a két világversenynek, az Eb-n pedig 200 m párosban is ott lesz a rajtnál Kovács Katalinnal.

Horváth hozzátette: ha kell, Borkai Zsolthoz, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéhez, Balogh Gáborhoz, a sportért felelős miniszterelnöki főtanácsadóhoz és Czene Attilához, a sportért felelős államtitkárhoz fordulnak.

“Én már a válogató előtt és alatt is beszéltem erről Csipes Ferenccel, és világossá tettem, hogy a felkészülési programnak megfelelően a maximális kvótaszám megszerzését tartom a legfontosabbnak a szegedi vb-n – mondta az MTI érdeklődésére Storcz. – A másik két szakágban is alakultak ki hasonló helyzetek, ott mindenki elfogadta ezt. Egyébként ehhez kapcsolódva szeretném megjegyezni, hogy a női kajakosoknál a Kovács Katalin, Csipes Tamara duó úgy indulhat el 500 méter párosban, hogy egyetlen válogatót sem nyert.”

Az Eb-, illetve vb-csapat összeállításáról jelenleg egyeztet a szövetség elnöksége és a szakmai bizottság, kerethirdetés kedd délutánra várható.

A sajtóreggelin egyébként Kozák mellett ott volt a válogatott többi honvédos tagja, így Kovács, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Vereckei Ákos, Beé István és Dombvári Bence is, ők egyöntetűen azt mondták: bíznak abban, hogy eredményesen szerepelnek a hétvégi kontinensviadalon. A megjelentek közül egyedül Szalai Tamás nem kvalifikálta magát a belgrádi viadalra, ő úgy fogalmazott: reméli, hogy a szegedi világbajnokságon már ott lehet.

(MTI)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s