Sportlövő Vk: Nagy magyar csapat Münchenben

Húsz magyar versenyző utazott el Münchenbe a puskások és pisztolyosok szombaton kezdődő idei negyedik, egyben utolsó olimpiai kvótaszerző Világkupa-versenyére, melyen óriási mezőnyben kellene Sidi Péter londoni indulási jogához újabbat, újabbakat szerezniük a sportolóknak.

“Egyetlen Világkupa, így a mostani előtt sem volt meghatározva konkrét kvalifikációs elvárás a versenyzőkkel szemben, de természetesen nagyon bízunk benne, hogy legalább egy londoni helyet sikerül szereznünk a német városban – nyilatkozta az MTI-nek Hammerl László, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke. – Ugyanakkor Münchenben egészen elképesztő méretű mezőny, több mint 900 sportlövő indul, így ott, ahogy mindig, most is nagyon nehéz lesz kiemelkedően szerepelni.”

A korábbi szövetségi kapitány szerint női pisztolyban és női puskában is vannak esélyes magyar versenyzők, előbbiben Csonka Zsófia és Babicz Sára, utóbbiban Joó Éva és Karmacsi Ildikó is odaérhet. Mellettük a gyorstüzelő pisztolyosokban is bizakodnak a szövetségben, mivel Jambrik István és Takács Tibor is kiváló formában van, országos csúcsokat döntöttek az idén, de Pálinkás Lajos is képes a nagy eredmény elérésére.

Sportlövészetben egyelőre csak a világ- és Európa-bajnok puskás, Sidi Péter szerzett londoni helyet, a többieknek eddig nem sikerült ez a bravúr. Noha ennek a szakágnak csupán három kvalifikációs versenye (müncheni Vk, belgrádi 25-50 méteres Eb, jövő évi légfegyveres Eb) maradt, továbbra is komoly esély van a kvótaszerzésre, mivel ezen a Vk-n a légfegyveres számokban 3-3, a 25 és 50 méteresekben pedig 2-2 ötkarikás indulási jog talál gazdára, s a két kontinensviadalon is minden számban több kvótát osztanak majd ki.
“Megy az idő, de azért pánikot nem érzek, nem tapasztalok a lövőinknél. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a nyomás egyre nő rajtuk, amit bizony cipelniük kell, a görcsösségnek csak rossz vége lehet” – beszélt a jelenlegi helyzetről az 1964-es tokiói olimpia puskás fekvőszámának aranyérmese.

A müncheni verseny szombaton a férfi és női légpuskások viadalával kezdődik. Előbbieknél az első napon lőállásba lép Sidi Péter mellett Somogyi Péter és Biatovszki Máté, utóbbiaknál pedig Karmacsi Ildikó, Veres Kata és Miskolczi Júlianna küzd a kvótákért.

(MTI)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s