Férfi Vízilabda: Sán nyert a Kemény-csapat Kaposvárott

Tíz góllal nyert a magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália legjobbjai ellen a péntek esti, kaposvári barátságos mérkőzésen.

A júliusi, sanghaji világbajnokságra készülő hazai együttes idei hetedik hivatalos találkozóját vívta. A nemzeti együttes történetében először játszott Kaposvárott, ahol korábban csak bemutató meccsen szerepelt.
Kemény Dénes gárdája hét közben közös edzéseken vett részt az ausztrálokkal, pénteken viszont már hivatalos jelleget öltött a két fél csatája. Teltház előtt három perc elteltével született meg az első találat: a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert balkeze villant. A folytatásban aztán fokozatosan elhúzott a magyar csapat (3-1, 5-2, 10-3), különösen a pekingi ötkarikás aranyérmes Varga Dénes, továbbá a csapatkapitány, a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter és a szintén három olimpiai elsőséget a magáénak valló Kiss Gergely volt elemében, mindhárman parádés lövésekkel vették be az ausztrálok kapuját, de a többi hazai találatot sem érhette kifogás.
Egy hónappal a vb-rajt előtt megnyugtató képet mutatott magáról mind védekezésben, mind támadásban a magyar válogatott, amellyel az amúgy ezúttal is szívósan, harcosan pólózó ausztrál együttes érdemben semmit sem tudott kezdeni.

Magyarország-Ausztrália 13:3 (3:1, 5:2, 2:0, 3:0)
Kaposvár, v.: Flahive (ausztrál), Juhász
Magyarország: Szécsi – Török, Madaras 1, Varga Dénes 3, Gór-Nagy, Hosnyánszky 1, Kiss G. 3, Varga II. Zs. 1, Varga Dániel 1. Biros 2, Steinmetz Á., Hárai 1, Bundschuh, Vámos, Nagy V. (kapus). Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Ausztrália: Joel – Campbell, Cleland, Baird, Maitland, Martin, Cotterill 1, McGregor, Swift, Woods, Howden 1, Miller, Quinlivan, Younger 1. Szövetségi kapitány: John Fox
Gól – emberelőnyből: 5/10, ill. 1/11
Gól – ötméteresből: 3/4, ill. -/-
Kipontozódott: Bundschuh (29.p.), Maitland (22.p.)

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s