Herczegh Anita és Újpál Dalma kerekesszékes boccia játékos együtt hívták fel a figyelmet a fogyatékos emberekre

 

CQ8E1673

A Kézenfogva Alapítvány Élmény sportnapján a szervezet látványos, szokatlan megközelítési formában hívta fel a figyelmet a fogyatékos emberek életére. A fiatalokat és a gyerekeket jól megszólító sztárok – Dj Dominique, Sabyest, Goldsound, Thomx, Naksi Attila, Dj Hudak – összefogtak, hogy közösen irányítsák a fókuszt a fogyatékos emberek világára, az együtt-cselekvés örömére és az egymás megismerésének, elfogadásának fontosságára. 

Az Élmény sportnapot Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, a program fővédnöke és Újpál Dalma 8 éves kerekesszékes boccia játékos, a boccia sport jövőjének nagy reménysége nyitotta meg egy közös játékkal.

Ez a játék kiemelkedő példája annak, hogy egymás teljesítményének elismerése az első lépés egymás megismerésének és elfogadásának útján. Ez volt ennek a sportnapnak a legfontosabb üzenete.

Érdekes és izgalmas kalandra hívtuk azt a háromszáz 7. és 8. osztályos diákot, akik azért jöttek el, hogy megismerkedjenek a fogyatékos emberek által űzött sportokkal. A kerekesszékes tenisz és az ülőröplabda mellett megismerhették a résztvevők a boccia játékot, a para-judot vagy a vak-pingpongot. A sportállomásokan találkozhattak paralimpikonokkal, akik ezeknek a sportoknak a bajnokai. Mindezek közben kipróbálhatták a kerekesszékes akadálypályát, hogy átérezzék, milyen lehet az élet kerekesszékben, milyen fontos az akadálymentesítés, és hogy a legkisebb küszöb is mekkora, sokszor nehezen áthidalható akadályt jelent egy mozgássérült ember számára.

A nap folyamán a résztvevők, a sztárok és az ismert emberek közösen énekelték el a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt – „Kézenfogva”. Kézen fogva – egymást, a fogyatékos embereket, a közös jövőnket.

CQ8E1959

Számomra egy nagyszerű nap volt. Minden benne volt, ami nekem fontos és kedves. Dalmával „Kézenfogva” végigjártuk a helyszíneket. Nagyon sokat nevettünk, szerettük a zenét. Ahol zene van, sport és érzékeny emberek, ott én jól érzem magam.Dj Dominique (Várkonyi Attila), a Kézenfogva Alapítvány nagykövete.

A Kézenfogva Alapítvány 23 éve segíti a fogyatékos embereket, harcol jogaikért, egyenlőségükért. Ennek a munkának fontos része, hogy a szervezet közvélemény-formáló rendezvények szervezésével lehetőséget teremt a fogyatékos és az ép fiatalok találkozására. Tapasztalati úton megszerezhető tudást és érdekes információkat adnak át, hogy a résztvevők élményekkel és ne száraz adatokkal gazdagodjanak. A misszió évről-évre ugyanaz: minél több fiatal elérése és érzékenyítése a fogyatékos emberek iránt, a már kialakult előítéletek lebontása, illetve lehetőség szerint a kialakulásuk megelőzése. A program 2006-ban indult, azóta összesen több, mint 140 helyszínre látogatottunk el.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s