A ritmikus gimnasztika legnagyobb sztárjai is már a pódiumon

Egy óra húsz perc, kizárólag világklasszisokkal: ezt hozta a budapesti 33. Ritmikus Gimnasztika Európa-bajnokság délutáni pódiumedzése. Egymás után próbálhatták ki a Papp László Budapest Sportaréna szőnyegét a sportág legnagyobb csillagai, az oroszok, a fehéroroszok, a bolgárok és az izraeliek – a hagyományos nagyhatalmak közül csak az ukránok kaptak korai edzésbeosztást.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az oroszok kétszeres világbajnok éltornászukkal, Alekszandra Szoldatovával és az első nagy világversenyre készülő Averina ikrekkel érkeztek – az egypetéjű ikerpár két tagja, Dina és Averina még az értő szemnek is szinte megkülönböztethetetlen. Az oroszok szakmai főnökük szeme előtt gyakoroltak: már az első pódiumedzésen is ott volt Irina Viner-Uszmanova, az Orosz Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke, aki sasszemmel figyelte versenyzőit – Szoldatovának tartott is egy eligazítást, miután nem volt mindennel elégedett…

Közvetlenül az oroszok előtt gyakoroltak legnagyobb riválisaik, a fehéroroszok és a bolgárok – a belarusz Kacjarina Halkina és Alina Harnasko, valamint a bolgár Neviana Vladinova és Katrin Taszeva is óriási formában van az Eb előtt.

Mindannyian érmekért érkeztek Budapestre, és ennek megfelelő felkészültséggel is dolgoznak, csakúgy, mint az izraeliek két topversenyzője, a sérülés után visszatérő Linoj Asram és a szenzációs formában dolgozó, az előző hétvégén, a portimaói versenyen remeklő Viktoria Veinberg Filanovszki. Asram térdét március közepén műtötték meg, ehhez képest nem látszik a mozgásán a sérülés. Az edzések után sorra mentek a versenyzők fényképezkedni a hatalmas Budapest RG felirat elé – olyannyira, hogy néha úgy kellett lekönyörögni őket a hivatalos fotózásokra.

Az estébe nyúló pódiumedzések után csütörtökön is a „jelmezes főpróbáé” a főszerep: a délután az Arénában gyakorló tornászok délelőtt jönnek vissza, a délelőtt dolgozók – így a magyar válogatott tagjai is – pedig délután próbálhatják ki a gyakorlataikat a versenyszőnyegen, ezt követően már csak „éles bevetésen” lépnek ki a tornászkijárón. A ritmikus gimnasztika Eb péntek délelőtt a junior kéziszercsapatok selejtezőjével kezdődik meg.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s