Sztárcsapat a Tour de Hongrie mezőnyében

A Tour de Hongrie idei versenyén induló külföldi csapatokat bemutató sorozatban a végére hagyták a rangsorban legerősebb együttest: a prokontinentális besorolású amerikai UnitedHealthcare Pro Cycling Team is ott lesz a szombathelyi rajtnál!

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az öt legerősebb amerikai csapat egyikéről van szó, amely rendszeres résztvevője a HC-kategóriájú többnapos viadaloknak (elsősorban a tengerentúlon, illetve Ázsiában szerepelnek szívesen, de olykor az öreg földrészre is ellátogatnak), soraiban olyan nagyságokkal, akik megjárták már a Giro d’Italiát, a Tour de France-ot vagy a Vuelta a Espanát.

Az UHC részéről egyelőre nem érkezett meg a név szerinti nevezés, de információink szerint az Egyesült Államok országúti bajnokságának időpontja miatt a Tour de Hongrie versenyén a klub más nemzetiségű kerékpárosai kapnak majd lehetőséget. Márpedig a nyolc amerikai kerekes mellett a UnitedHealthcare színeiben szerepel három kolumbiai, két ausztrál, egy argentin, egy kanadai és egy új-zélandi sportoló is.

Egy gondolat erejéig azért maradjunk az amerikaiaknál: 2010 óta ugyanis az UHC soraiban szerepel Hegyváry Adrián, aki éppen 2010 óta amerikai állampolgár, abban az évben már Levi Leipheimerék mögött hatodik lett az amerikaiak időfutambajnokságán. Hegyváry Adrián a pécsi Cornix együttesében tekert a hazai mezőnyben annak idején…

De nézzük, várhatóan milyen csapattal szerepelhet Magyarországon az UHC! Nyeregbe szállhat a kolumbiai Janier Alexis Acevedo, aki kitűnő összetett versenyző, nyert már Costa Rica-i Körversenyt, harmadik volt a 2013-as Kaliforniai Körversenyen, de nyert szakaszt a USA Pro Challenge során is. Jöhet honfitársa, Carlos Eduardo Alzate, aki az elmúlt két évben bekerült a kolumbiai világbajnoki csapatba is, illetve Daniel Alexander Jaramillo, aki tavaly második, az idén negyedik volt a Langkawi Körverseny összetettjében, és szakaszt nyert a tavalyi Japán Körversenyen.

Érkezhet az argentin Lucas Sebastian Haedo, a rutinos bringás végigtekert már két Giro d’Italiát és egy Vuelta a Espanát is Fabian Cancellara, Alberto Contador és a Schleck-fivérek oldalán.

Ugyancsak kedvező lehet a Tour de Hongrie időpontja az ausztrál Jonathan Clarke és Lachlan Norris, illetve az új-zélandi Gregory Henderson számára. Utóbbi érkezése valóságos szenzáció lenne, hiszen Henderson igazán remek sprinter, aki nyert már szakaszt a Vuelta a Espanán, a Párizs–Nizzán, a Clasica de Almerián, a Georgiai Körversenyen, a Katalán Körversenyen és az Eneco Touron is, tavaly még a Lotto-Soudal színeiben indult a Tour de France-on…

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie június 27-én Szombathelyen prológgal rajtol, a nemzetközi mezőny hat versenynap alatt, tíz megyét érintve 750 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. Ebben az évben 20 csapat kap meghívót, így várhatóan 20–25 ország 120 kerekese áll rajthoz a Magyar Körversenyen.

A Tour de Hongrie induló csapatai:
Tour de Hongrie: eljön Bulgária kontinentális csapata!

A súlyos baleset után az idén érkezhet a Dimension Data for Qhubeka!
Újra eljön a 2016-os budapesti befutó győztes csapata
A norvég-magyar barátság jegyében: a FixIt.no visszatér!

Jön a magyaros luxemburgi csapat!
Kolss: az ukránok az első helyért jönnek
Erős székely csapat a Magyar körversenyen!
A Delio Gallina Colosio tavaly már odacsapott
A háromszoros világbajnok csapata Magyarországra jön
Újra ausztrál csapat a Tour de Hongrie mezőnyében

Jön Peter Sagan egykori csapata!
Jön a segítség, indul a Bike Aid!

Szerbia válogatottja a Tour de Hongrie mezőnyében
Minden kerékpáros rajongó szíve megdobban: jön az Astana!
Magyarország szerencsét hoz a cseh csapatnak

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s