Sakkjátszótér, avagy sakkprogram óvodásoknak

A XVI. kerületi Brumi Óvodában mutatták be szerdán a Polgár Judit olimpiai bajnok, nemzetközi sakknagymester által kifejlesztett, az iskolák alsó tagozataiban már sikerrel alkalmazott Sakkpalota-program új, óvodások számára kidolgozott elemeit.

Mint elhangzott: az ősztől elérhető Sakkjátszótér komplex képességfejlesztő program beépítésével már ötéves kortól felkészíthetik a gyerekeket az iskolai életre és a digitális kor kihívásaira a szülők és a pedagógusok.

A Sakkpalota-program 2013-ban került be a Nemzeti alaptantervbe, s az általános iskolák alsó tagozatában választható tantárgyként szerepel.

Amikor gyerekeink óvodások lettek, akkor gondoltam arra, hogy őket sem kellene kihagyni a sakk öröméből” – mondta Polgár Judit, aki elismerte, kezdetben nem hitték volna, hogy ilyen pozitív visszajelzéseket kapnak a pedagógusoktól és a szülőktől, hogy ilyen nagyságúra növi ki magát az iskolai program.

“A kezdeti nehézségek után ma már önbizalommal telve végezzük a munkánkat” – tette hozzá. Eddig több mint 700 pedagógus kapta meg a képzést és több mint 250 iskolában alkalmazzák a Sakkpalota-programot.

Mészáros Ibolya, a Brumi Óvoda vezetője kijelentette, büszke arra, hogy intézményük részt vett a Sakkjátszótér-program kidolgozásában, pedagógusaik ötleteikkel segítették a végleges forma kialakítását.
A program segítségével zökkenőmentes lehet az óvoda és az iskola közötti átmenet” – hangsúlyozta.

A háttér megteremtésében segítséget nyújtott a Magyarországi Evangélikus Egyház, amely – amint az az írásos tájékoztatóból kiderül – “felismerve a Sakkjátszótérben rejlő nevelési, oktatási, fejlesztési lehetőségeket együttműködési megállapodás keretében biztosítja az anyagi és logisztikai hátterét a szakmai munkának”.

A Sakkjátszótér-programról Polgár Judit kiemelte, fő eleme, hogy “játékos, nemcsak az oktatási intézményekben, hanem otthon is használhatják a gyerekek és a szülők”. A figurák megelevenednek, történik velük valami, és az események elmesélésével fejlődik a gyerekek kommunikációs készsége.

A programokat kidolgozó Polgár Judit Sakk Alapítvány az ismertetés szerint küldetésének tekinti a társadalmi fejlődést, a sakkot mint oktatási eszközt alkalmazva úttörő szerepet vállal a gyermekek megismerési és gondolkodási készségeit fejlesztő programok, illetve eszközök kifejlesztésében.

(MTI)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s