Kialakult a szombati döntők mezőnye a szegedi kajak-kenu világkupán

Magyar szempontból nem lesz üresjárat a szombat délelőtti döntők során, mindegyik számban szoríthatunk magyar kajakosért, illetve kenusért. Mindössze három versenyszámban férfi K-1, K-2 és C-2 1000 méteren nem lesz ott mindkét magyar egység, ennek ellenére a fiatalok mindenhol helyt álltak.

A magyar szövetség péntek délutáni tájékoztatása szerint ha tavaly még nem tette meg, idén elkezdheti tanulni Kopasz Bálint nevét a férfi kajakos mezőny. Az algyőiek 19 esztendős fiatalja az ifjúsági korosztályból kinőve nem sokat „várakozott”, egyenesen betette a lábát a felnőtt elitbe. Láthattuk ezt a férfi K-1 1000 méter középfutama során, ahol több hajónyi előny után egyszerűen „becsónakázott” a célba – ha nem enged ki, ő kajakozta volna a legjobb időt az olimpiai és világbajnokokkal tarkított mezőnyben. Amelyben ott volt a másik magyar, Németh Viktor Máté is, aki hetedik helyével nem tudott A-döntős helyet kiharcolni.

Egy kicsit most is zavart a szél, ami erősebb volt, mint az előfutamban – mondta Kopasz Bálint. – Az idők a hátszélnek köszönhetően most is nagyon jók, gyorsak vagyunk, de a hullámokkal nehéz megküzdeni. Szerencsére a formában jó, az edzőm úgy állította össze a munkát, hogy megfelelő állapotban legyek, csakúgy, mint a két héttel ezelőtti rangsoroló versenyen.

Amelyen válogatott kenusunk, Vasbányai Henrik még betegeskedett és kereste önmagát. Úgy tűnik, most a Világkupára megtalálta a formát, hiszen remek versenyzéssel megnyerte középfutamát.

Megküzdöttünk az elemekkel, körülbelül kilencven százalékot adtam ki magamból, de elégedett vagyok. Ez az egész egyes versenyzés idén még új számomra, tanulnom kell – mondta Vasbányai Henrik, aki hangsúlyozta továbbra is a Varga Dáviddal alkotott párosuk élvez prioritást.

A rajtot elrontotta, így megküzdött a döntőért a szám másik magyar indulója, Kiss Tamás, aki középfutamában a második helyet kaparintotta meg.

A szél nagyon zavar, a rajtomat elrontottam, s mennem kellett a mezőny után. Az iramom jó volt, de nem tudtam maximumot menni, ráadásul a végén szörnyű volt a víz. Van egy kis hiányérzetem, de a döntő új nap, új lap lesz. Majd meglátjuk” – mondta Kiss Tamás.

Női K-1 500 méteren nem volt egyszerű helyzetben Vad Ninetta, aki Lisa Carringtonnal került egy futamba. Simon Miklós tanítványa 400 méterig uralta a versenyt, de a végén nem bírt el az új-zélandival, sőt, majdnem a második helyet is elpuskázta.

Ennek egyszerű oka volt, elnéztem az utolsó bóját. Ilyen hibát nem követtem el még sosem, nem tudom, hogy mit néztem fehér bójának, de ha ezen úszik el a döntő, nagyon ideges lettem volna. Lisát most nem tudtam volna legyőzni, de nagyon bízom benne, hogy a folytatásban őt is és másokat is megelőzők. A célom az volt, hogy döntőbe kerüljek, most szeretnék dobogóra állni” – fogalmazott a négyszeres világbajnok versenyző. A másik magyar induló, Takács Tamara magabiztosan megnyerte a középfutamát, így arra is nagy esély van, hogy két magyar versenyzőt láthatunk majd dobogóra állni a finálé után.

Női kenusaink számára most valamivel küzdelmesebb a Világkupa, mint Montemorban volt. A mezőny erősebb, a középfutamban Balla Virágot a kanadai Katie Vincent, míg Devecseriné Takács Kincsőt az ukrán Ljudmilla Luzsan utasította maga mögé a C-1 500 méter középfutamában, de mindkét magyar ott lesz a fináléban.

A férfi K-2 500 méter harmadik középfutamában egymás melletti pályára került Hufnágel Tibor és Ilyés Róbert, valamint Tóth Dávid és Bán Kristóf párosa. Vagyis igazi házi ütközetet láthatott a közönség. Míg az első 250 métert egyértelműen Tóth Dávidék uralták, a finisre felkapaszkodtak Hufnágelék, akik minimális különbséggel megnyerték a futamot – természetesen mindkét magyar egység ott lesz a döntőben.

Mivel Dávidék új páros, nem tudtuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Jó verseny volt, gyors a pálya és biztos vagyok benne, hogy kemény döntő vár ránk szombaton” – mondta Hufnágel Tibor a versenyt követően.

Férfi K-2 1000 méteren azonban csak egy magyar hajóért szoríthatunk, Doba Richárd Alfréd és Gacsal Ákos párosa ugyanis csak a hatodik lett középfutamában. De nehéz helyzetbe került Kammerer Zoltán és Bárdfalvi Márk is, akik a legerősebb futamban sokáig vezettek, végül azonban a harmadik helyen érkeztek célba. Igaz, a legerősebb futam egyben a legjobb harmadik időt is jelentette számukra, amelynek köszönhetően szombat délelőtt az egyes pályán ők is ott lesznek az A-döntőben.

Azt hittük kiestünk, de a parton kiderült, hogy a harmadik legjobb időt mentük, sőt 3:10-en belül csak három egység tudott teljesíteni. A sorsolásunk nem volt szerencsés, a legkeményebb futamba kerültünk, de örülök, hogy holnap lesz egy újabb dobásunk – magyarázta Kammerer Zoltán. – A rajtunk egyébként egész jó volt, az utazónk kimagasló, de ilyen vízen nem lehet a döntést a végére hagyni. Sokkal több erőnk volt, mint ami látszott.

Dunai gyerekek vagyunk mindketten, ilyen hullámokon nőttünk fel, nem estünk szét, de sajnos ilyen vízen tényleg nem lehet indítani, ezt a holnapi döntőben mindenképpen szem előtt kell tartanunk” – tette hozzá Bárdfalvi Márk.

Férfi C-2 1000 méteren az újpestiek fiatal párosa, Lelovics Dávid és Dóri Bence Balázs a nyolcadik lett középfutamában, a másik magyar egység Korisánszky Dávid és Mike Róbert pedig második helyével bejutott a fináléba, vagyis szombat délelőtt mindegyik döntőben szoríthatunk magyar versenyzőért.

Péntek délután még a 200 és 500 méteres előfutamokat rendezik meg a Maty-éren.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s