Märcz Tamás kijelölte a 18-as keretét a vb-re

Märcz Tamás szövetségi kapitány kijelölte 18-as keretét, amelyben öt szolnoki, öt egri, öt OSC, és egy-egy Honvéd-, Szeged- és BVSC-pólós kapott szerepet. Ott van természetesen Varga Dénes és Hárai Balázs is, illetve nagy visszatérő Gór-Nagy Miklós, valamint Bisztritsányi Dávid. Az edzői stáb Zala Györggyel bővült.

A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a pazar Bajnokok Ligája-napok után (ki ne tudná, a Szolnok megnyerte a BL-t, az Eger negyedik lett!) Märcz Tamás nem várt tovább, megnevezte azt a 18 játékos, akik közül a felkészülés alatt kialakul majd a világbajnoki csapata.

De mielőtt erre rátérnénk, a szövetségi kapitány ezúton is gratulált a Szolnok és az Eger csapatának, egyúttal kitért a három csodálatos napra: „Örömteli, hogy a szurkolók ennyire odavannak a vízilabdáért, érződött az is, mennyire várják már a válogatott meccseket. A klub és a válogatott sikerei kölcsönhatásban kell, hogy működjenek, a Duna Arénában tapasztalt hangulat pedig kiváló előszele a margitszigeti világbajnokságnak. Természetesen boldog voltam, hogy sok jó egyéni teljesítmény láttam a mieinktől, miközben azt is néztem, milyen nemzetközi trendek alakultak ki. Volt szerencsém több külföldi topjátékost közelről szemügyre venni, legtöbbjükkel találkozunk majd a nyáron.”

És akkor, íme, a 18-as vb-keret:

Kapusok: Bisztritsányi Dávid (OSC), Decker Attila (Honvéd), Nagy Viktor (Szolnok)
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence (OSC), Bedő Krisztián (Eger), Decker Ádám (Eger), Erdélyi Balázs (Eger), Gór-Nagy Miklós (OSC), Hárai Balázs (Eger), Hosnyánszky Norbert (Eger), Jansik Dávid (Szolnok), Manhercz Krisztián (Szeged), Mezei Tamás (Szolnok), Salamon Ferenc (OSC), Török Béla (BVSC), Varga Dénes (Szolnok), Vámos Márton (Szolnok), Zalánki Gergő (OSC)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

A névsorban négy olyan pólós található, aki Märcz Tamás eddigi keretedzésein nem volt ott – közülük Varga Dénessel és Hárai Balázzsal a szakvezető korábban megbeszélte, hogy „Vállalják a világbajnoki felkészülést, ugyanakkor a feszítettebb időszak némi pihenőre volt szükségük, amit esetükben el tudtam fogadni.”

Kapusposzton Bisztritsányi Dávid az „új” ember – róla ezt mondta a kapitány: „Noha egyik összetartásra sem hívtam meg, de figyelemmel követtem természetesen a teljesítményét, és nyugodtan mondhatom, a hazai és a nemzetközi porondon is jól teljesített. A három legjobb kapust hívtam be, nekik van a legnagyobb nemzetközi tapasztalatuk, nagy verseny lesz közöttük. A budapesti hetekben amúgy Mátéfalvy Csaba vállalta a felkérést, és segít nekünk – őt sem kell bemutatni senkinek, hiszen Kemény Dénes kapitánykodása idejében is dolgozott a válogatottnál.”

Visszatérő a válogatottba a világbajnok Gór-Nagy Miklós, akit szintén kiemelt Märcz Tamás: „Miki kapcsán hasonló a helyzet, mint Bisztró esetében: annak ellenére, hogy nem kapott szerepet a válogatottban, rajta tartottam a szemem, hiszen mégiscsak az egyik legjobb védő a mezőnyben. Ezért nem is lepett meg, hogy a szezonban kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, újra azt a Gór-Nagy Miklóst láthattuk a vízben, aki nem csak hátul megbízható, hanem a támadásokban is határozottan lehet rá számítani. Komoly versenyt szeretnék a hátvédek között, amelyből egyértelműen csak profitálhatunk.”

Két balkezes, Vámos Márton és Zalánki Gergő található a 18-ban, akik a kapitány elmondása szerint nagy önbizalommal érkezhetnek a válogatotthoz, fiatalok, jól ment nekik a szezonban, nem volt kérdéses a meghívásuk. „Mindazonáltal nekik is harcolniuk kell, mert senkinek sincs bérelt helye a vb-csapatban.”

A centerek kapcsán, majd általánosságban a kapitány így fogalmazott: „Tóth Márton és Kovács Péter is esélyesek voltak a keretbe kerülésre, mindkét játékos hozzáállása példamutató, ennek ellenére most a másik három keretbe kerülő center közül kell, hogy kikerüljön a legjobb kettő. Minden posztra olyan játékos kapott meghívót, akinek reális esélye van a világbajnoki csapatba, a tizenháromba kerülésre. Bízom a csapatban, tudom, kialakul majd az az egység és a megfelelő forma is a felkészülés során, amelyre támaszkodva jól szerepelhetünk majd a világbajnokságon.”

Ami a programot illeti: nyolc a BL Hatos Döntőn nem érdekelt játékos hétfőn orvosi vizsgálattal, majd kedden délelőtt a Margitszigeten már edzéssekkel megkezdi a munkát. A többiek vasárnap csatlakoznak, amikor is a társaság a szlovákiai Somorjára utazik, ahol június 5-én hétfőn kezdődik a komplett vb-felkészülés. A somorjai napok után Budapesten, majd Madridban készül a társaság, a június 19-ei héten Görögországban a hazaiak mellett Spanyolország, Montenegró és Kanada ellen szerepel a hagyományos Samartzidis Kupán, majd egy újabb budapesti hét után a szerbekkel kétkapuzik Kecskeméten, s következhet a BENU Kupa Románia, Németország és Kanada ellen. Majd július 17-én Ausztrália ellen már vb-csoportmeccsen ugrik vízbe a társaság, két nap múlva pedig Olaszország, újabb két napra rá Franciaország lesz a rivális.

Az edzői stáb is bővült, hiszen csatlakozott a stábhoz Zala György is. „A nyári felkészülésen erőnléti edzőként ő irányítja majd a tornatermi munkát. Ő szintén visszatérő, hiszen a Kemény-időszakban ő is itt volt a válogatottnál. Ezen kívül három és fél évet dolgoztam vele együtt a BVSC-ben, kölcsönös a bizalom, jó közöttünk az együttműködés, garantáltan jó lesz az erőnléti felkészítés” – tette hozzá Märcz Tamás.

A magyar férfiválogatott stábja
Szövetségi kapitány:
Märcz Tamás
Edzők: Gerendás György, Németh Zsolt
Erőnléti edző: Zala György
Orvos: dr. Gábor Antal
Gyúró: Illés Roland
Mentál tréner: Kenyeres András
Dietetikus: dr. Fritz Péter

17. FINA Világbajnokság – vízilabda

A FÉRFITORNA CSOPORTJAI
A-csoport:
Brazília, Montenegró, Kazahsztán, Kanada
B-csoport: Franciaország, Ausztrália, Olaszország, MAGYARORSZÁG
C-csoport: Spanyolország, Szerbia, Görögország, Dél-Afrika
D-csoport: Egyesült Államok, Japán, Horvátország, Oroszország

JÚLIUS 17., HÉTFŐ

9:30: Brazília–Kazahsztán
10:50: Montenegró–Kanada
12:10: Franciaország–Olaszország
13:30: Spanyolország–Görögország
17:30: Szerbia–Dél-Afrika
18:50: Egyesült Államok–Horvátország
20:10: Ausztrália–MAGYARORSZÁG
21:30: Japán–Oroszország

JÚLIUS 19., SZERDA

9:30: Franciaország–Ausztrália
10:50: Dél-Afrika–Görögország
12:10: Spanyolország–Szerbia
13:30: Oroszország–Horvátország
17:30: Egyesült Államok–Japán
18:50: Kanada–Kazahsztán
20:10: MAGYARORSZÁG–Olaszország
21:30: Brazília–Montenegró

JÚLIUS 21., PÉNTEK

9:30: Spanyolország–Dél-Afrika
10:50: Szerbia–Görögország
12:10: Egyesült Államok–Oroszország
13:30: Japán–Horvátország
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Montenegró–Kazahsztán
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Ausztrália–Olaszország

További program
Július 23., vasárnap

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 25., kedd

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 27., csütörtök

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 29., szombat

Döntő, a 3. helyért

Fotó: Madar Dávid / waterpolo.hu

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s