Dávid Kornél: Itt találkoztam először Michael Jordannel

Sokaknak nem adatik meg az életben, hogy együtt eddzenek kedvenc sportolójukkal. Dávid Kornélnak azonban igen, először 1997-ben vett részt edzésen az aktuális bajnok Bullsnál, amikor Michael Jordan is a Bikákat erősítette. A Kornél On Tour-ból az is kiderül, olyan volt-e az első találkozás, amilyennek azt mindenki elképzelte.

A sportcsatorna tájékoztatása szerint Dávid Kornél 1997-ben kapott először lehetőséget arra, hogy az akkor épp bajnoki címvédő (és már ötszörös bajnok) Chicago Bullsnál próbálja ki magát. Abban a csapatban, amely az ezt követő szezonban is bajnok lett, és amelyben többek között Scottie Pippen, Dennis Rodman, Toni Kukoc és persze Michael Jordan játszott. Érthető, hogy egy fiatal játékos – aki korábban csak tévében láthatta a sztárokat, – izgalommal várta azt, hogy a bajnokcsapattal, és köztük a világ legjobb játékosával készüljön.

Hol és hogyan történt az első találkozás? Erről beszéljen inkább az érintett:

A helyszín a Bulls egykori edzőközpontja, a deerfieldi Berto Center. A létesítmény 1992 és 2014 között szolgálta a Bikákat, így Dávid Kornél Bulls-os pályafutása során végig itt edzett a csapat. Ma rendezvényhelyszínként szolgál, de van még benne bőven látnivaló, találni benne Bulls-logókat és ereklyéket mindenhol. A Kornél On Tour-ban Dávid Kornél, és a filmet készítő Szaniszló Csaba és Gallai László többek között a Berto Centert is bejárta a Bulls mostani edzőkomplexumával (Advocate Center) és arénájával, a United Centerrel együtt.

A dokumentumfilmet június 4-én 20:30-tól mutatja be a Sport1

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s