Ernesto Valverde lett az FC Barcelona új vezetőedzője!

Ernesto Valverdét nevezték ki az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.

Az 53 éves tréner megbízatása két évre szól a friss Király Kupa-győztes alakulatnál.

Valverde játékosként csatár volt, két évig a Barcelonában. Tagja volt Johan Cruyff vezetőedző csapatának, amellyel 1989-ben KEK-et, egy esztendővel később pedig Király Kupát nyert, a klubban 29 meccsen lépett pályára és tíz gólt szerzett.

Edzői pályafutását 2001-ben az Athletic Bilbaónál kezdte, majd irányította az Espanyol, a Villarreal, a Valencia és a görög Olympiakosz együttesét, legutóbb pedig ismét az Athletic Bilbao kispadján ült. Barcelonai elődje, Luis Enrique március elején jelentette be, hogy az idény végén nem hosszabbít szerződést.

Josep Maria Bartomeu klubelnök hétfőn elmondta, Valverde nagyon boldog, és izgatottan várja, hogy munkába állhasson. Bartomeu megköszönte Luis Enriquének a három évig tartó eredményes munkát, és hangsúlyozta, a Nou Camp stadion kapui mindig nyitva állnak előtte. Ugyanakkor nem tagadta, hogy a legutóbbi szezonnal – amikor csak a spanyol Király Kupát tudták megnyerni – nem elégedett.

Valverde először a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-párharcban, augusztusban irányítja új csapatát tétmérkőzésen. Azt megelőzően azonban az FC Barcelona az Egyesült Államokban túrázik és pályára lép a Manchester United, a Juventus, illetve a Real ellen.

(MTI)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s