Vajda Anna lesz a BEAC másodedzője

Két év törökországi légióskodás után hazatér Magyarországra, és a következő szezonban a BEAC Újbuda női kosárlabdacsapatának másodedzője lesz Vajda Anna.

Az aktív pályafutását az idény végén befejező Vajdát a BEAC vezetőedzője, Balogh Judit hívta vissza Magyarországra. A 32 éves magasbedobó a hazai csapatok közül a BSE-ben, Sopronban, Pécsett és Győrben szerepelt, légiósként Spanyolországban, Csehországban és Törökországban kosarazott. Utóbbiban a most zárult szezonban a Yakin Dogu Üniversitesi együttesével megnyerte az Európa Kupát, a török bajnokságot és a Török Kupát is.

Már egy ideje tudtam, hogy be fogom fejezni a kosárlabdát, és a civil életemre fogok koncentrálni az évad vége után, de hogy mindezt Budapesten tehetem egy ilyen nagy múltú klub keretein belül, az nagy megtiszteltetés számomra” – nyilatkozta a klub honlapján a 32 éves Vajda, aki jelenleg Székesfehérváron az U20-as válogatott mellett dolgozik. Hozzátette, sokáig azt gondolta, pályafutása befejezése után nem áll edzőnek, ám annyi tapasztalatot gyűjtött külföldi évei alatt, hogy végül úgy határozott, felhalmozott tudását szeretné átadni a fiataloknak.

Vajda a BEAC felnőtt csapatának másodedzői posztja mellett egyéni képzéseket is tart majd, emellett ő felel a teljes szakosztály erőnléti programjáért.

(MTI)

fotó: DIGI Sport

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s