Szilágyi Áron: Hartung olvasta a gondolataimat

Az ezüstérmes Szilágyi Áron szerint ellenfele, Max Hartung szinte olvasta gondolatait a Tbilisziben zajló vívó Európa-bajnokság férfi kardversenyének csütörtöki fináléjában.

Nem érzek különösebb örömöt vagy bánatot, egyelőre az asszóim foglalkoztatnak, különösen ez az utolsó. Azt leszögezhetjük, hogy az Európa-bajnoki egyéni ezüstérem jó, értékes eredmény” – értékelt a magyar szövetség honlapján a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi.

A Vasas 27 éves vívója hozzátette, egész nap úgy érezte, hogy nagyon jól megy neki a vívás, meg tudta csinálni az eltervezett akciókat, és különösebben szoros asszója sem volt. A döntőben a német riválisa ellen viszont, mint fogalmazott, “semmi nem jött össze”.
Olyan érzésem volt, mintha olvasta volna a gondolataimat, rendre keresztülhúzta a számításaimat. Azért bosszankodni nem fogok egy Európa-bajnoki ezüst után, már csak azért sem, mert akad itt még dolgunk Tbilisziben” – utalt a szombati csapatversenyre Szilágyi, aki megjegyezte, csapattársai is jól szerepeltek egyéniben. “Ezek után nagyon bízom abban, hogy még egyszer dobogóra állhatok ezen az Európa-bajnokságon.

A női párbajtőrözők egyéni viadalában elődöntőig jutó, így bronzérmes Szász-Kovács Emese kiemelte, rendkívül fáradt, ráadásul a dereka is fáj, így a cipőfűzés is nehézséget okoz számára.

Tizenhárom éves korom óta néha becsípődik az ideg, de versenyen ez most történt meg először. Gyuratás, izomlazító, mindent bevetettünk, mindenki próbált segíteni” – idézi az MVSZ honlapja a riói olimpia bajnokát, aki kifejtette, ennek tükrében úgy érzi, kihozta a maximumot a csütörtöki versenynapból, pláne annak fényében, hogy többször is vert helyzetből fordított.

A nyolcaddöntőben, 5-11-nél úgy éreztem, hogy ez csúnya lesz, így nem szabad kikapnom. Taktikát váltottam, aztán ráéreztem a győzelem ízére. Kolobova ellen már nem volt erőm fordítani, úgy látszik az Eb-ket számomra bronzba öntötték” – szögezte le az immár négyszeres egyéni Eb-bronzérmes Szász-Kovács, aki a négy között két tussal kapott ki az orosz Violetta Kolobovától.

A szombati csapatviadalra kitérve elmondta, mindenképpen vállalja a szereplést, hiszen feldobta, hogy a 2020-as, tokiói ötkarikás játékok műsorán a női párbajtőr csapatversenye is szerepelni fog.
Mindent megpróbálunk, hogy kijussunk” – tekintett előre.

(MTI)

fotó: FIE

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s