17 és fél ezren mozdultak bele az Olimpia Éjszakájába

Dunán szállított EYOF-láng a Parlament díszfényeiben, zumba a kivilágított Hősök terén, forró jóga a Városliget hatalmas fái között, futók az Andrássy úton – izgalmas és látványos programokban aligha szenvedett hiányt az, aki az Olimpia Éjszakáját választotta péntek esti menüként.

A szervezők szombati tájékoztatása szerint az ingyenes rendezvény 21 órakor egy rövid megnyitó ünnepséggel kezdődött, amelyen dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntötte a megjelent nagyszámú közönséget. Ezt követően szó szerint befutott a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) hivatalos lángja: Kuczora Csenge és Merkovszki Pál ifjú kézilabdázók vezetésével tíz szerencsés kiválasztott résztvevő a Hősök terén futhatott keresztül, hogy aztán a színpadon adják át szimbolikusan Fábián Lászlónak, a Magyar Olimpiai Bizottság megbízott főtitkárának a fáklyát. Danada Judit, a Fővárosi Önkormányzat Sportosztályának osztályvezetője, Révész Máriusz kormánybiztos, Szemán Róbert, az Olimpiai Ötpróba programot koordináló Nagy Sportágválasztó ügyvezetője, illetve prof. dr. Mocsai Lajos, a szervezés szakmai partnere, a Testnevelési Egyetem rektora egyaránt köszöntötte az egybegyűlteket.

A négy évtizedes múltra visszatekintő Olimpiai Ötpróba eseménye egy fergeteges zumbaórával kezdte meg a hangulat fokozását: Angyal András és csapata több ezer embert táncoltatott meg, miközben a Városliget és környéke is egyre inkább benépesült sportolni vágyókkal. Hatalmas tollaslabda-csaták, korfball-meccsek, ugrókötelező gyerekek, „forgózó” asztaliteniszezők – mindenki megtalálta a hozzá illő mozgásformát. A Műcsarnok előtt Hugooval, az EYOF-kakassal és a már említett lánggal készíthettek közös fotót a kilátogatók, majd a fáklya folytatta útját az Újpesti-öbölbe. A lángot innen 24 kivilágított sárkányhajón több mint 500 evezős – köztük a kajakos Kammerer Zoltán, és a vízilabdázó Gergely István olimpiai bajnokok – vitte végig egészen a Lágymányosi-öbölig.

A rendezvényközpontban sem hagyott alább a hangulat: a városligeti csónakázó tavon mind a négy sárkányhajó folyamatosan telt házzal szelte a köröket, az 56-osok terén pedig rengeteg fitneszező mozgott egyszerre a dinamikus ütemekre. Aki viszont egy kis nyugalomra vágyott, annak sem kellett messzire mennie: a ligeti fák sűrűjében elhelyezett matracokon a forró jóga gyakorlatai közben a megfáradt izmok is ellazulhattak. Jól is jött egy kis pihenő a 17 kilométeres városi kerékpártúra után – a futás előtt. Utóbbi két sportágban Olimpiai Ötpróba-pontokat is gyűjthettek a rajthoz állók: a kerékpározásért egy, míg a futás két hosszabb távjáért (6,7 és 10,7 km) egy, illetve kettő pont járt. A bringások a Petőfi-hídon szelték át a Dunát, majd a Lánchídon tértek vissza a pesti oldalra, míg a futók egy, vagy két ligetkör után a fényárban úszó Andrássy úton végighaladva, az Oktogont megkerülve jutottak el a Vajdahunyad vára bejáratánál található célig.

A nyár legnagyobb sportfesztiválján összesen 17 500-an mozogtak hajnal 4 óráig szervezett keretek között és próbálták ki a kiállított 15 sportágat. Az Olimpiai Ötpróba mozgalom azonban korántsem ért véget: a 2020-as tokiói olimpiáig tartó program idei eseménynaptárából még több mint 30 rendezvény van hátra, amelyeken lehetőség nyílik az Ötpróba-pontok gyarapítására.

További részletetek: www.olimpiaiotproba.hu/olimpiaejszakaja

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s