A középmezőnyben végzett Demeter Gergely Vilniusban

Demeter Gergely 17. helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának litvániai döntőjében, Vilniusban. Harangozó Bence 33. lett.

Volt egy harmadik magyar résztvevője is a férfiak küzdelmének Kasza Róbert személyében, de ő nem tudta befejezni a versenyt. A körvívást – melynek során mindenki mindenkivel megmérkőzik – már csütörtökön lebonyolították, s 24 győzelemmel, illetve 11 vereséggel Kasza, holtversenyben a Rióban olimpiai bajnok orosz Alekszandr Leszunnal, az élen állt. Pénteken azonban kénytelen volt visszalépni, Martinek János szövetségi kapitány tájékoztatása alapján vírusos gyomorfertőzés miatt.

A döntőben a vk-sorozat négy állomásán elért eredmények alapján lehetett elindulni. Az idény során remeklő, arany- és ezüstérmet is begyűjtő Demeter Bence kisebb sérülés miatt – a szakvezető szavai szerint a közelgő Európa-bajnokságot szem előtt tartva – kihagyta a döntőt.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

férfi döntő:
1. Valentin Prades (francia) 1475 pont
2. Pavlo Timoscsenko (ukrán) 1471
3. Jaroslaw Swiderski (lengyel) 1463
…17. Demeter Gergely 1407
…33. Harangozó Bence 1344
Szombaton a nők versenyét rendezik – a mezőnyben Kovács Saroltával, Alekszejev Tamarával és Varga Eszterrel -, vasárnap pedig a vegyesváltóra kerül sor.

(MTI)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s