Az olimpiai bajnok dánokkal került egy csoportba a magyar válogatott a férfi kézilabda Eb-n

Pénteken Zágrábban kisorsolták a januárban sorra kerülő horvátországi férfi Európa-bajnokság csoportbeosztását.

A Magyar Kézilabda Szövetség beszámolója szerint a 4. kalapból húzott magyar válogatott a varasdi D-csoportban szerepel majd, és sorrendben a dán, a spanyol és a cseh ellen lép pályára a torna első szakaszában.

A sorsolásban többek között Harsányi Gergely, 179-szeres magyar válogatott jobbszélső is részt vett Zágrábban.

Ljubomir Vranjes, a magyar válogatott július 1-jétől hivatalban lévő szövetségi kapitánya:Nagyszerű csapatok kerültek a csoportunkba, hiszen a dán és a spanyol válogatottról is elmondható, hogy a világ legjobbjai közé tartozik, így nem lesz könnyű dolgunk. A csehekkel együtt, illetve ellenük küzdünk majd a továbbjutásért. Az első összetartásunk októberben lesz, de szövetségi kapitányként az első dolgom mostantól az lesz, hogy a magyar csapat elmúlt három évének mérkőzéseit végignézzem, és tisztába kerüljek azzal, hogy mi történt a válogatottal, a legutolsó részletekig.

Férfi Európa-bajnokság, 2018. január 12-28., Horvátország
A-csoport (Split): Horvátország, Svédország, Szerbia, Izland
B-csoport (Porec): Franciaország, Fehéroroszország, Norvégia, Ausztria
C-csoport (Zágráb): Németország, Macedónia, Montenegró, Szlovénia
D-csoport (Varasd): Spanyolország, Dánia, Csehország, Magyarország

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A középdöntő helyszínei: Zágráb, Varasd
Az elődöntők, a döntő és a helyosztók helyszíne: Zágráb

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s