Megvan a magyar női vízilabda-válogatott kerete a vizes vb-re

Bíró Attila magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya megnevezte azt a 13 játékost, akikkel harcba indul majd vb-n. A keret 11 tagja ott volt a riói olimpián, két játékos, Gurisatti Gréta és Szilágyi Dorottya első nagy felnőtt világversenyén szerepelhet.

A Magyar Vízilabda Szövetség hivatalos honlapjának pénteki tájékoztatása szerint Bíró Attila szövetségi kapitány megnevezte a 13 fős keretét a hazai vizes világbajnokságra. A szakember mindent figyelembe vett, objektíven döntött.

„Bár minden edző ezt mondja ilyenkor, ettől függetlenül így van: az összes játékos edzésmunkája jó volt, előreléptek azok is, akik korábban nem voltak bent a csapatban. Úgy gondoltam azonban, hogy nincs értelme tovább várni a szűkítéssel – fogalmazott Bíró Attila, majd hozzátette: „Objektív módon döntöttem, figyelembe vettem a statisztikákat, a videoelemzéseket, és az egész éves teljesítményt. Ehhez hozzátartoztak a bajnoki rangadók, a világliga-meccsek, és a válogatott edzéseken látottak. Ezeket összeadva jutottam el a döntésig. Úgy gondolom, jó csapatunk lesz, jót tesz egy kis vérfrissítés, bizakodó vagyok.”

A keretszűkítés áldozatai, Bolonyai Flóra, Garda Krisztina, Menczinger Kata, Parkes Rebecca és Somhegyei Noémi egy hét pihenőt kapnak, majd utána, július 3-án csatlakoznak a Dunaújvárosban Mihók Attila vezetésével készülő Universiade-kerethez.

Ami a vb-csapatba került játékosokat illeti: péntek délután szabadok, a kapitány elmondása szerint hétfőtől folytatódik tovább a kemény munka, értelemszerűen már célirányosabban. Július első teljes hete aztán már a meccsek jegyében telik: 3-án és 4-én még „csak” közös kétkapuk az ausztrálokkal, majd 5-7. között Miskolctapolcán következik a Vodafone-kupa, avagy éles parti sorrendben Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok ellen.

A női válogatott vb-csapata
Kapusok: Gangl
Edina (UVSE), Kasó Orsolya (Dunaújváros)
Mezőnyjátékosok: Antal Dóra (Berkeley Egyetem, amerikai), Bujka Barbara (Szeged), Czigány Dóra (UVSE), Csabai Dóra (UVSE), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Illés Anna (Berkeley Egyetem, amerikai), Keszthelyi Rita (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Takács Orsolya (BVSC), Tóth Ildikó (UVSE)
(A játékosok klubjaként azt a csapatot jelöltük meg, amelyből kiharcolták a kerettagságot)

Vodafone-kupa nemzetközi női torna, Miskolctapolca

A program

Július 5., szerda
Egyesült Államok–Új-Zéland, 18:00
Magyarország–Ausztrália, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 6., csütörtök
Egyesült Államok–Ausztrália, 18:00
Magyarország–Új-Zéland, 20:00 (tv: M4 Sport)

Július 7., péntek
Új-Zéland–Ausztrália, 18:00
Magyarország–Egyesült Államok, 20:00 (tv: M4 Sport)

VIZES VB 2017

A NŐI VÍZILABDATORNA CSOPORTJAI

A-csoport: Olaszország, Brazília, Kanada, Kína
B-csoport: Új-Zéland, Dél-Afrika, Spanyolország, Egyesült Államok
C-csoport: Japán, Hollandia, MAGYARORSZÁG, Franciaország
D-csoport: Ausztrália, Oroszország, Kazahsztán, Görögország

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

9:30: Olaszország–Kanada
10:50: Brazília–Kína
12:10: Új-Zéland–Spanyolország
13:30: Dél-Afrika–Egyesült Államok
17:30: Hollandia–Franciaország
18:50: Ausztrália–Kazahsztán
20:10: Japán–MAGYARORSZÁG
21:30: Oroszország–Görögország

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok–Spanyolország
10:50: Új-Zéland–Dél-Afrika
12:10: Japán–Hollandia
13:30: Görögország–Kazahsztán
17:30: Ausztrália–Oroszország
18:50: Kína–Kanada
20:10: Franciaország–MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország–Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán–Franciaország
10:50: Ausztrália–Görögország
12:10: Oroszország–Kazahsztán
13:30: Olaszország–Kína
17:30: Brazília–Kanada
18:50: Új-Zéland–Egyesült Államok
20:10: Hollandia–MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika–Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2–D3
C3–D2
A2–B3
A3–B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1–C2/D3
B1– C3/D2
C1– A2/B3
D1–A3–B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1–C2/D3 győztese–B1–C3/D2 győztese
C1– A2/B3 győztese–D1–A3–B2 győztese

Július 28., péntek

Döntő, a 3. helyért

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s