Ricciardo nyerte az örűletes Azeri Nagydíjat

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi, kaotikus Forma-1-es Azeri Nagydíjat, amelyen a világbajnoki pontversenyben vezető Sebastian Vettel (Ferrari) negyedik, legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton (Mercedes) pedig ötödik lett.

A 27 éves Ricciardónak ez volt az idei első, pályafutása során pedig az ötödik futamgyőzelme. Mögötte Valtteri Bottas, a Mercedes finn versenyzője végzett a második, a Williams kanadai újonca, Lance Stroll pedig a harmadik helyen. Stroll ezzel rekorder lett, 18 évesen és 239 naposan mostantól ő a Forma-1 történetének valaha volt legfiatalabb dobogós helyezettje.

A bakui versenyt egyszer félbe kellett szakítani, a biztonsági autó pedig négyszer hajtott a pályára a futam során. Vettel előnye 12-ről 14 pontra nőtt Hamiltonnal szemben a vb-pontverseny élén.

Hamilton a pole pozícióból tökéletesen jött el a rajttól, az első kanyarban magabiztosan megtartotta a vezető helyet. Mögötte csapattársa, Bottas igyekezett tartani a második helyet, ám az egyik kanyarban ütközött az őt támadó Kimi Räikkönennel (Ferrari), s mivel mindkettejük autója megsérült, hátrébb csúsztak a mezőnyben. Bottasnak le kellett cserélnie az autóján az első vezetőszárnyat, s csak körhátrányban tudott visszatérni a pályára, míg Räikkönen az ötödik helyre esett vissza.

Az ötödik körben Hamilton, Vettel, Sergio Perez (Force India) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, a 12. körben pedig a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, mert Danyiil Kvjat (Toro Rosso) autója balesetveszélyes helyen állt meg. A Safety Car-periódus elején a teljes mezőny letudta az első kerékcseréjét.

A biztonsági autó a 16. körben kiállt a boxba, de fél kör sem telt el, s újra be kellett hajtania a pályára, mert az újraindításkor Räikkönen autójáról a sérült első szárny darabjai lehullottak a célegyenesben.

A biztonsági autó a következő alkalommal a 20. kör elején engedte el a mezőnyt, de megint nem sokáig “pihenhetett”: a második helyért csatázó Vettel, Felipe Massa (Williams), Perez trióra megérkezett utóbbi csapattársa, Esteban Ocon, aki pechére épp márkatársának ütközött neki a küzdelem hevében. A Safety Car újra a pályára hajtott a törmelékek eltakarításának idejére, Fernando Alonso (McLaren) viszont a 22. körben rádión jelezte, a pályán túl sok a törmelék ahhoz, hogy versenyezni lehessen rajta, ezért röviddel ezután piros zászlóval félbeszakították a futamot.

A mezőny nagyjából 20 percet töltött a boxban, majd folytatta a viadalt. Az élen Hamilton haladt, mögötte Vettel és Ricciardo száguldott a második és harmadik helyen.

Hamiltonnak valamivel később be kellett mennie a boxba, mert az ülése feletti nyakvédője meglazult, ez balesetveszélyessé tette a folytatást. Közben Vettel kapott egy boxban letöltendő 10 másodperces büntetést, mert az egyik biztonsági autós periódus alatt belecsúszott hátulról Hamilton autójába, majd riválisa mellé hajtott és oldalról is meglökte.

A vezetést Ricciardo vette át, a második helyen Stroll, a harmadikon Magnussen hajtott ekkor, Hamilton nyolcadik volt, egy másodperccel lemaradva Vetteltől.

Tizenegy körrel a leintés előtt a remekül felzárkózó Bottas már harmadik volt, s üldözőbe vette Strollt.

Ricciardo győzelmét a hajrában már semmi nem veszélyeztette, az újonc Stroll pedig kiváló versenyzésének köszönhetően állhatott fel a dobogóra, igaz, néhány méterrel a célvonal előtt a körhátrányból visszakapaszkodó Bottas még megelőzte.

A vb két hét múlva az Osztrák Nagydíjjal folytatódik.

Az Azeri Nagydíj hivatalos végeredménye

Versenyző

Csapat

Idő

1.

Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

2 ó 3 p 55,573 mp

2.

Valtteri Bottas

Mercedes

+3,904 mp

3.

Lance Stroll

Williams-Mercedes

+4,009 mp

4.

Sebastian Vettel

Ferrari

+5,976 mp

5.

Lewis Hamilton

Mercedes

+6,188 mp

6.

Esteban Ocon

Force India-Mercedes

+30,289 mp

7.

Kevin Magnussen

Haas-Ferrari

+41,753 mp

8.

Carlos Sainz

Toro Rosso-Renault

+49,400 mp

9.

Fernando Alonso

McLaren-Honda

+59,551 mp

10.

Pascal Wehrlein

Sauber-Ferrari

+89,093 mp

11.

Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

+91,794 mp

12.

Stoffel Vandoorne

McLaren-Honda

+92,160 mp

13.

Romain Grosjean

Haas-Ferrari

+1 kör

14.

Kimi Räikkönen

Ferrari

kiesett

15.

Sergio Pérez

Force India-Mercedes

kiesett

16.

Felipe Massa

Williams-Mercedes

kiesett

17.

Nico Hülkenberg

Renault

kiesett

18.

Max Verstappen

Red Bull-TAG Heuer

kiesett

19.

Danyiil Kvjat

Toro Rosso-Renault

kiesett

20.

Jolyon Palmer

Renault

kiesett

A pilóták bajnokságának állása

Versenyző

Csapat

Pont

1.

Sebastian Vettel

Ferrari

153

2.

Lewis Hamilton

Mercedes

139

3.

Valtteri Bottas

Mercedes

111

4.

Daniel Ricciardo

Red Bull-TAG Heuer

92

5.

Kimi Räikkönen

Ferrari

73

6.

Max Verstappen

Red Bull-TAG Heuer

45

7.

Sergio Pérez

Force India-Mercedes

44

8.

Esteban Ocon

Force India-Mercedes

35

9.

Carlos Sainz

Toro Rosso-Renault

29

10.

Felipe Massa

Williams-Mercedes

20

11.

Nico Hülkenberg

Renault

18

12.

Lance Stroll

Williams-Mercedes

17

13.

Kevin Magnussen

Haas-Ferrari

11

14.

Romain Grosjean

Haas-Ferrari

10

15.

Pascal Wehrlein

Sauber-Ferrari

5

16.

Danyiil Kvjat

Toro Rosso-Renault

4

17.

Fernando Alonso

McLaren-Honda

2

18.

Jolyon Palmer

Renault

0

19.

Marcus Ericsson

Sauber-Ferrari

0

20.

Stoffel Vandoorne

McLaren-Honda

0

21.

Antonio Giovinazzi

Sauber-Ferrari

0

 A gyártók bajnokságának állása

Csapat

Motor

Pont

1.

Mercedes

Mercedes

250

2.

Ferrari

Ferrari

226

3.

Red Bull

TAG Heuer (Renault)

137

4.

Force India

Mercedes

79

5.

Williams

Mercedes

37

6.

Toro Rosso

Renault

33

7.

Haas

Ferrari

21

8.

Renault

Renault

18

9.

Sauber

Ferrari

5

10.

McLaren

Honda

2

(MTI)

fotó: Getty Images

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s