Idén januárban új taggal gyarapodott a 123 éves Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) sportcsaládja. A Ritmikus Gimnasztika (RG) szakosztály létrejöttével az MTK új, kifejezetten női sportággal bővítette meglévő szakosztályainak körét.
Az MTK a legjobb magyar egyesületként számon tartott Csata DSE ritmikus gimnasztika szakosztályával egyesülve hozta létre az MTK-Gradex-Garantiqa RG szakosztályt, 2011 januárjában.
Dr. Deutsch Tamás, az MTK elnöke az alábbiak között elmondta: „Az MTK tavaly megválasztott elnöksége az elmúlt félév során kidolgozta a Klub 2020-ig tartó, hosszú távú stratégiai programját, amelynek egyik sarkalatos pontja a meglévő szakosztályok számának bővítése. Ennek jegyében alapította meg az MTK a nemrégiben karate szakosztályát, és e folyamat újabb – örömteli – lépcsőjeként kerülhet ma bemutatásra az új MTK-Gradex-Garantiqa RG szakosztály is. Célunk, hogy még az idei esztendőben több új szakosztályt alakítson az MTK. ”
Az MTK-Gradex-Garantiqa RG szakosztály vezetésében Lazsányi Erika szakosztályvezető, Lauber Zsófia, szakosztályi igazgató és Gelle Noémi, utánpótlás vezető vesznek részt.
Az egykori Gradex-Csata RG az elmúlt években kinőtte a Diák Sport Egyesület által nyújtott kereteket, és a sportdiplomáciai háttér erősítése, a sportszakmai célok elérését megalapozó finanszírozási és pályázási lehetőségek miatt, szükségessé vált az egyesületi modell megváltoztatása. „Szerencsésnek érzem magunkat, hogy az MTK fejlesztési koncepciójának megfogalmazása egybeesett a Gradex-Csata azon törekvésével, amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy a korábbi kereteket túllépve – a versenyzők és növendékek érdekeit szem előtt tartva – új formában és színekben alkossunk valami maradandót és ígéreteset” – mondta Lazsányi Erika az MTK-Gradex-Garantiqa RG szakosztály vezetője. „Az új szakosztály munkásságában az MTK több, mint 100 éves tradíciója ötvöződik a közel 10 éves szakmai tapasztalataival és sikereivel.”
A szakosztályhoz megalakulása első évében, 71 igazolt versenyző tartozik. A gyermek 3-as korcsoporttól a juniorokig, azaz 6-7 éves kortól 15 éves korig minden korosztály hazai bajnokát és bajnoki csapatát leigazolta az MTK. A szakosztály jelenlegi versenyzői az elmúlt évben 99 Budapesti Bajnoki, 211 Magyar Kupa győzelmet, vagy Országos Bajnoki címet, továbbá 370 dobogós helyezést tudhattak magukénak. A szakosztály legnagyobb reménységei közé tartoznak a frissen igazolt Forray Fanni, és 2004 óta a Gradex-Csata színeiben versenyző Horváth Csinszka, akik mindketten igen előkelő helyen szerepelnek az ország legjobb egyéni felnőtt versenyzőinek listáján.
Forray Fanni örül, hogy az átigazolás utána gyorsan megtalálta a közös hangot edzőivel és edzőtársaival, ami új lendületet adott a felkészülésének. Az ifjú versenyző ma már bizakodva néz a jövő és a közös munka elé: „Bízom abban, hogy az MTK színeiben, Lazsányi Erika szakmai irányítása alatt, új távlatok nyílnak meg előttem, és a különböző megmérettetések
során – a kemény, de egyben örömteli munkának köszönhetően – végül közös sikereket érhetünk majd el.”
Horváth Csinszka, aki több korosztályos bajnoki cím megszerzését követően, évek óta vár a tényleges nemzetközi megmérettetésre, szintén nagy várakozással tekint az MTK égisze alatt történő versenyzésre. Reményei szerint a nagynevű és múltú klubhoz való csatlakozás új lehetőségeket nyit meg a versenyzői előtt, és így számára is beteljesülhet végre a nagy álom, és szőnyegre állhat a nemzetközi mezőnyben is.
Az utánpótláskorú versenyzők felkészítése során a szakosztály tovább szeretne menni azon az úton, ahol össze tudják egyeztetni a versenyzők örömét és a kemény munkából fakadó eredmények elérésével.
Az MTK hírneve és múltja, a Gradex-Csata szakmai hírneve, és az ígéretes, tehetséges versenyzők jelentik az MTK-Gradex-Garantiqa RG szakosztály jövőbeni remélt és várt eredményességének garanciáját. A szakosztály legfőbb célja, hogy versenyzői, a nemzeti válogatott színeiben, méltón tudják képviselni országunkat a nemzetközi versenyeken is.
Tisztelt Karpati Balazs!
Erdeklodni szeretnek, hogy 7 eves kislanyom a II. keruleti Ujlaki iskolaba jar, mik a lehetosegek, hogy iskolan belul RG-re jarhasson Onokkel. Ez mellett ha lenne kedves tovabbi informaciot is kuldeni, az arral es idopontokkal kapcs.
Elore is koszonom kedves valaszat.
Udvozlettel:
L. Dorisz
KedvelésKedvelés
Kedves Kárpáti Balázs!
Ugyanaz a kérdésem, mint Süle Juditnak, 8 éves lányom szereti az rg-t, ha megoldható, szivesen csatlakoznánk Önökhöz. Hol és mikor lehet megnézni, illetve később edzeni?
köszönettel,
Anikó
KedvelésKedvelés
Kedves Anikó,
Hamarosan írok Önnek egy e-mailt.ezzel kapcsolatban.
Üdvözlettel,
Kárpáti Balázs
KedvelésKedvelés
Érdeklődnék,hogy 8 éves kislányomat szeretném rsg-re járatni,van -e Önöknél felvétel? ha igen hol tartják az edzéseket? Köszönöm Süle Judit
KedvelésKedvelés
Kedves Judit,
Köszönöm szépen, hogy egyrészt olvas minket, másrészt e-mail-en elküldöm Önnek az MTK RSG szakosztályának az elérhetőségeit.
Üdvözlettel,
Kárpáti Balázs
KedvelésKedvelés