Szima Gábor: A bajnoki cím megszerzése reális cél, a dobogó viszont kötelező
A DVSC-TEVA elnöke a célokról és az erősítésekről is beszélt a klub honlapján.
A DVSC-TEVA elnöke a célokról és az erősítésekről is beszélt a klub honlapján.
Bemutatta és ingyen az önkormányzatnak adta Kováts Ákos városi főépítész az új Nagyerdei stadion vázlattervét, így gyorsabban írhatja ki a beruházó cég a tervezési és kivitelezési pályázatokat – számolt be a dehir.hu.
Két év múlva elkészülhet Debrecenben az új Nagyerdei Stadion: kedden létrejött az a projektcég, amelyet az állami pénzből épülő létesítmény rekonstrukciójának megvalósítására hoztak létre.
Az igazgatótanács véglegesítette Kondás Elemér és Györky Gábor edzői munkáját – adta hírül a DVSC-TEVA honlapja.
Négy év után távozik a DVSC-TEVA válogatott középpályása, aki a KV Kortrijk csapatában folytatja – adta hírül a dvsc.hu.
A két debreceni labdarúgó közül Mészáros Norbertet felmentette, Vukasin Poleksic kétéves eltiltását viszont helybenhagyta csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) – derül ki a szervezet honlapján közzétett ítéletből.
A szakember egyelőre a bajnokság végéig irányítja a Lokit – adta hírül a dvsc.hu.
A klubvezetés szerint szerdán derülhet ki a szakvezető személye – adta hírül a dvsc.hu.
A DVSC-TEVA vezetése 3-4 edzőjelölttel folytat megbeszéléseket – adta hírül a dvsc.hu.
A hírek szerint Kondás Elemér lehet a csapat új edzője.