Ernesto Valverde lett az FC Barcelona új vezetőedzője!
Ernesto Valverdét nevezték ki az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
Ernesto Valverdét nevezték ki az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzőjévé.
Kubala Lászlóra, az FC Barcelona magyar játékosára,
Május utolsó hétvégéjén rendezték meg Kölnben a férfi Kézilabda Bajnokok Ligája Final Four, azaz a négyes döntőjét, amelyen spanyol döntő került sor.
A BL történetének második szombaton rendezett fináléjában a Manchester United és a két évvel ezelőtti győztes, az FC Barcelona találkozik május 28-án. Van pikantériája a párosításnak, ugyanis két évvel ezelőtt is ez a két csapat játszotta a döntőt, akkor a katalánok örülhettek. Szurkoljunk közösen a csapatoknak, tartsatok velünk.
A tavaly nyári világbajnoki döntőt vezető Howard Webb szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) vezetői jó döntést hoztak azzal, hogy Kassai Viktort jelölték ki a szombati FC Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.
A szombati Bajnokok Ligája-döntőben győztes klub 53 millió euróval többet kasszírozhat ellenfelénél, összesen 126 millió eurót, azaz egy magyar élvonalbeli futballcsapat éves költségvetésének több mint negyvenszeresét.
Kassai Viktor vezeti a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjét. A 36 éves magyar bíró ezzel a legfiatalabb játékvezető lesz a legrangosabb európai kupasorozat fináléjában.
Kedden késő este hivatalosan is bemutatták az FC Barcelona 2011/2012-es szerelését.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága felmentette a rasszizmus vádja alól Sergio Busquetset, az FC Barcelona középpályását, aki így szerepelhet a Bajnokok Ligája fináléjában.
Az FC Barcelona több mint 96 ezer szurkolója a Wembley Stadionban akarja megnézni a Bajnokok Ligája döntőjét – írja a telesport.hu.