Féri Kézilabda, Eb-selejtező, 2. mérkőzés: Észtország – Magyarország 19-31 (9-14) – a kibeszélő-show
Vasárnap magyar idő szerint 16:45-kor lép pályára Észtországban a magyar férfi kézilabda válogatott. Szurkoljunk közösen a Mocsai-csapatnak!
Vasárnap magyar idő szerint 16:45-kor lép pályára Észtországban a magyar férfi kézilabda válogatott. Szurkoljunk közösen a Mocsai-csapatnak!
Vasárnap elkészítették az Euroliga főtáblájának csoportbeosztását, valamint a Len-Kupa nyolcaddöntőjének párosításait is – írja a vlv.hu.
Az időjárás a versenynapján is komoly fejtörést okozott a csapatoknak, hiszen a bemelegítő edzés még vizes pályán zajlott, viszont amikor a Moto2 mezőnye felállt a rajtrácsra, már száraz volt az aszfalt nagy része. A légi felvételekből azért még látszott, hogy néhány kanyarban oda kell figyelniük a versenyzőknek a nedves foltok miatt és ez a koncentráció…
Két érem a szegedi Világkupáról, két érem a trasonai Európa-bajnokságról és két érem a poznani világbajnokságról is – ez volt a mérlege a kenu szakágnak 2010-ben. Többek között láthattuk Sarudi Pál meggyőző „belépőjét”, Vajda Attila látványos felépülését és a Mike, Tóth kettős fantasztikus harmadik helyét a világbajnokságon ebben az évben – írja a szövetség honlapja.
Vasárnap délben kezdődik a Portugál Nagydíj, Estoriból. Szurkoljunk közösen Talmának. Tartsatok velünk!
Szombaton három mérkőzést rendeztek a női kosárlabda bajnokságban.
Szombaton telje fordulót rendeztek a férfi kosárlabda bajnokságban.
Szombaton újabb fordulót rendeztek a férfi és a női Extraligában. Íme az eredmények.
Szombaton három mérkőzéssel befejeződött az nyolcadik forduló a női kézilabda bajnokságban.
Szombaton újabb öt mérkőzéssel folytatódott a Monicomp Liga 12. fordulója.