Zarco 3 ponttal gazdagodott
A francia a harmincadik helyen fejezte be az edzést és a harmincadik rajtkockából vághatott neki a nagydíjnak is. Zarco az újraindítás után a tizenhatodik helyről indulhatott és végül 13. lett.
A francia a harmincadik helyen fejezte be az edzést és a harmincadik rajtkockából vághatott neki a nagydíjnak is. Zarco az újraindítás után a tizenhatodik helyről indulhatott és végül 13. lett.
A torna legjobb magyar játékosa a soproni Körtélyesi Gergely lett
Kis bátran felvette a harcot a papíron nálánál jobb vetélytársakkal
Vasárnap délután rendezték meg a Soproni Liga első fordulójának zárómérkőzését a Győri ETO – Újpest találkozó. Nem bírt egymással a két csapat, akadtak helyzetek, de gól nem született.
A verseny napján a helyiek számára nyári idő volt, mindenki más számára borús hideg. Míg az angolok rövidnadrágban voltak, a más tájról érkezők elővették a kabátokat és a sapkákat. A felhőkből csak találgatni lehetett, hogy kell-e esőre számítani.
A Balatonring Team fiatal pilótája már az első körben kénytelen volt feladni a versenyt, ugyanis motorjával technikai gondok adódtak, amik már a rajtrácson jelentkeztek a magyar motoros versenygépén.
Megnyugtató hírek érkeztek a magyar nagydíjról – számol be a f1vilag.hu
A gyorsasági motoros világbajnokság 250-es géposztályban a japán Aoyamaha nyerte meg a Brit nagydíjat. A magyarok közül Tóth Imre a 17. lett, Németh Balázs rögtön az első körben kiesett
A gyorsasági motoros világbajnokság Brit nagydíján élete első motogp-s győzelmét szerezte meg Andrea Dovizio. Talma a tizenkettedik helyen futott be.
A vizes vb vasárnap délelőtti úszó selejtezőinek összefoglalója