Továbbra is hat versenyzőnket jegyzik a legjobb tíz között a világranglistán, a tokiói vb-n taroló japánok „csak” hat súlycsoportban vezetnek – írja a judoinfo.hu.
A nemzetközi szövetség informatikusai nem haboztak, hamar elkészítették a tokiói világbajnokságot követő legfrissebb világranglistát, amelyen – jó ezt látni! – még mindig igen magasan jegyzik a magyar judósokat.
A legmagasabban természetesen az immár kétszeres világbajnoki ezüstérmes, a rangsorban is második Mészáros Anettet, akitől a francia Decosse sajnos visszavette az első helyet, de a Honvéd-Kipex klasszisát ismerve ez csak átmeneti állapot.
A negyedik helyen áll súlycsoportjában Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC), akinek ugyan nem sikerült olyan jól a világbajnokság, ahogyan szerette volna, de rengeteg versenyt és jó eredményt jegyez, vagyis a tokiói hetedik hely miatt egyáltalán nem omlott össze a világ.
Hédihez hasonlóan az ötödik helyen álló Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros) is kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti, hogy mindig a legjobbak között „számolnak” vele.
Bor Barna (+100, Atomerőmű SE) hatodik és Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) nyolcadik helye annál inkább biztató, mivel ők ketten sérülés miatt kénytelenek voltak kihagyni a sportág őshazájában zajló vb-t.
Ungvári Attilát (73, Ceglédi VSE) a tizedik helyen jegyzik, de csupán egy pozícióval marad el a Top10-től a 78 kilósok között tizenegyedik helyezett Joó Abigél (KSI SE) is.
Ami a nemzetközi mezőnyt illeti, a Tokióban tíz aranyéremmel taroló japánok a rangsorban „csak” hat első helyezéssel büszkélkedhetnek, a franciák három, a dél-koreaiak pedig két rangsorelsőt jegyezhetnek.
FÉRFIAK
60 KG
2. Hiroaki Hiraoka (japán) 1350
3. Georgij Zantaraja (ukrán) 1168
21. (17.) BURJÁN LÁSZLÓ (UTE) 282
186. MAJER TIBOR (Ceglédi VSE) 6
66 KG
2. Alim Gadanov (orosz) 1076
3. Miyaragchaa Sanjaasuren (mongol) 996
5. (4.) UNGVÁRI MIKLÓS (MTK-Erzsébetváros) 838
133. GORJÁNÁCZ ZSOLT (UTE) 32
204. UNGVÁRI ZOLTÁN (Ceglédi VSE) 8
73 KG
2. Akimoto Hirjuki (japán) 1200
3. Bang Guj Man (dél-koreai) 1070
10. (8.) UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE) 570
76. TARABA SÁNDOR (UTE) 72
182. HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) 12
182. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti) 12
227. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer) 6
81 KG
1. Kim Dzse Bum (dél-koreai) 1660
2. Ivan Nyifontov (orosz) 1026
3. Leandro Guilheiro (brazil) 960
27. (20.) IFJ. NAGYSOLYMOSI SÁNDOR (Kecskeméti JC) 306
29. CSOKNYAI LÁSZLÓ (Paksi Atomerőmű SE) 242
66. KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE) 82
92. BÜRGÉS MILÁN (Szegedi JSE) 44
178. GERA CSABA (Honvéd-Kipszer) 8
90 KG
2. Kirill Gyenyiszov (orosz) 1060
3. Dilsod Csorijev (üzbég) 964
37. (27.) MADARÁSZ TAMÁS (Debreceni SC-SI) 168
55. LEDÉNYI LEVENTE (Honvéd-Kipszer) 88
100 KG
2. Elco van der Geest (belga) 1220
3. Ramadan Darvis (egyiptomi) 1010
40. (26.) HADFI DÁNIEL (Honvéd-Kipszer) 156
41. FARKAS BÁLINT (TFSE) 150
+100 KG
2. Iszlam el-Sehabi (egyiptomi) 1192
3. Szuzuki Kejdzsi (japán) 994
6. (5.) BOR BARNA (Paksi Atomerőmű SE) 644
NŐK
48 KG
2. Aszami Haruna (japán) 1420
3. Frederique Jossinet (francia) 930
8. (6.) CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) 642
112. ERDÉLYI LILLA (Ippon Judo Tatabánya-Leányvár) 6
52 KG
2. Nisida Juka (japán) 1300
3. Natalja Kuzutyina (orosz) 1100
44. (28.) MAROS BARBARA (KSI SE) 112
104. SZABÓ KATINKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 12
57 KG
2. Telma Monteiro (portugál) 1342
3. Sabrina Filzmoser (osztrák) 1032
4. (4.) KARAKAS HEDVIG (Miskolci VSC) 848
62. BACZKÓ BERNADETT (KSI SE) 70
63 KG
2. Emane Gevrise (francia) 1014
3. Claudia Malzahn (német) 988
61. (34.) SZABÓ FRANCISKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 70
63. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC) 64
114. KÁKONYI NINETTA (UTE) 12
70 KG
2. (2.) MÉSZÁROS ANETT (Honvéd-Kipszer) 1388
3. Kunihara Joriko (japán) 1030
63. JOÓ ABIGÉL (KSI SE) 58
78 KG
2. Jang Hsziu-li (kínai) 1040
3. Ogata Akari (japán) 980
11. (9.) JOÓ ABIGÉL (KSI SE) 560
+78 KG
1. Csin Csian (kínai) 1250
2. Cukada Maki (japán) 1130
3. Lucija Polavder (szlovén) 1130
(A magyar versenyzőknél zárójelben jeleztük, hogy az olimpiai rangsor számítás alapján hányadik helyen jegyzik őket)
(Judoinfo.hu 2010)