FTC-stadion: Újabb időpont, ezúttal 2014…

Nem tud eleget tenni a pályázati kiírásban foglalt kötelezettségeinek Kevin McCabe cége. A Blikk információi szerint az FTC labdarúgócsapatának angol tulajdonosa határidő-módosítást kér a klubtól, mivel két éve nem történtek komolyabb munkálatok az Üllői úti stadionon.

Az üzletember cége, az Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. 2008. február 13-án nyert az állam által meghirdetett pályázaton, több mint 6 milliárd forintot fizetett a 6+2 hektáros ingatlanért és a focigárdáért. A pályázati kiírás szerint azonban a szerződéskötéstől számított két éven belül a meglévő létesítményt legalább 1,2 milliárd forint értékben fel kellett volna újítania, ráadásul úgy, hogy az megfeleljen a nemzetközi és az európai futballszövetség szabályainak.

A Fradi vezetői annak idején azért kérték, hogy a kitételt tartalmazza a tender, mert így akarták kivédeni, hogy ingatlanspekulánsok kezébe kerüljön a terület.

– Egy kereskedelmi és szórakoztató-központot álmodtunk meg. Irodaházakat, hotelt s egy orvosi centrumot szeretnénk építeni, de a legfontosabb, hogy legyen a labdarúgóinknak új otthonuk – nyilatkozta 2008 decemberében McCabe, amikor bemutatta az ingatlankomplexum tervét.

– Azt akarjuk, hogy a stadion Budapest nevezetessége legyen. A beruházás 13-15 milliárd forintba kerül.

A munkálatok azóta sem kezdődtek el. Igaz, az FTC tulajdonosainak feladatát nehezítheti, hogy a telek szomszédságában lévő Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fellebbezett az elvi építési engedély ellen, mert az új stadion túl közel lenne a laborjaihoz. Emiatt is csúszik az építkezés.

Az újság információja szerint az FTC elnöksége egyszer már hozzájárult egy módosításhoz, a határidőt 2012. március 31-re tolták ki. Az angolok most újabb halasztást kérnek 2014-ig. A szakosztályok azonban biztosítékot várnak a zrt. tulajdonosaitól, hogy valóban komolyan gondolják a stadionépítést. Nagyságrendileg a letétbe helyezett 1,2 milliárd forint kamatát, 50-60 milliót szeretnék kártérítésként.

Hozzászólás