Sebestyén Péter: “Sok munka áll előttünk, de a csapattal jól megtaláltam a közös hangot”

Sebestyén Péter (Fotó: Mirko Lazzari )

A reggeli szabadedzésekkel megkezdődött Estorilban a 2011-es MotoGP sorozat harmadik versenyhétvégéje. A mezőnyben mától jelen van a 16 éves Sebestyén Péter is, aki egyedüli magyarként képviseli hazánkat a gyorsasági motoros világbajnokságon. Peti régóta várta már ezt a pillanatot, izgatottan várta, hogy végre világversenyen is próbára tegye tudását.

Sebestyén Peti Estorilban randevúzott először új KTM motorjával, és elmondhatjuk, hogy első látásra szerelem lett belőle. Bár a versenygép az első edzésen nem úgy viselkedett, ahogy azt várták volna, de a délelőtti edzés után a főmérnökkel változtattak a beállításokon, így a délutáni szabadedzésen két másodpercet sikerült javítani az időeredményen (1’52.855), a 29. helyen befutva. Azonban Peti első futamán nem az időeredmény a fontos, és azt sem szabad elfelejteni azt sem, hogy Peti utoljára 2010 novemberében, Valenciában versenyzett 125cc MotoGP motorral. A legjobb időt a spanyol Nicolas Terol futotta, aki egyelőre a VB első helyén áll a 125 köbcentisek között.

Sebestyén Péter:

“Nagyon jól éreztem magam. Bár a beállításokkal még sokat kell dolgozni, hogy a motort az én stílusomhoz állítsuk be, de szépen haladunk. Sok munka áll előttünk, de a csapattal jól megtaláltam a közös hangot. Tisztában vagyok azzal, hogy az első futamokat úgy kell felfogni mintha afféle tesztek lennének, hiszen a többiek egyébként is előrébb vannak a téli edzésekkel és két versenyhétvégével. Számomra teljesen új ez a motor, ki kell ismernem, sok mindent ki kell próbálni, beállítani, és amikor a motor összeáll, akkor tudunk igazán felzárkózni, akkor magától jön majd az eredmény.”

Roberto Favaro, menedzser:

“Elégedett vagyok a mai nappal. Számomra most nem az időeredmény volt fontos, hiszen tudom, hogy az első szabadedzéseken nem erre kell koncentrálni, sokkal inkább arra, hogy sikerüljön a motort Peti versenyzési stílusának megfelelően beállítani. Nagy öröm számomra, hogy Peti jól érzi magát a csapatban, jól megy a közös munka. Most a legfőbb célunk az, hogy lépésről lépésre haladjunk az egyre jobb eredmény felé.”

Az időmérő edzést április 30-án 13:55-kor a Digisport Plusz, a futamot pedig május 1-én 15:05-kor szintén a Digisport Plusz csatornán tekinthetik meg.

Forrás: Faster Management media@fastermanagement.hu

Hozzászólás