Kiss Pál Tamás Barcelonában, a GP3 versenyen ünnepli huszadik születésnapját

Kiss Pál Tamás (Faster Management)

A pályát ismerem, csak az időmérőre koncentrálok!”Még az év elején sem hitte el, hogy a huszadik születésnapját GP3-as versenyzőként egyik kedvenc városában, Barcelonában ünnepelheti Kiss Pál Tamás. Igaz, nem bulizni megy a katalán fővárosba, hiszen a hétvégén rendezik az F1 betétfutamának számító sorozat idei második állomását. Tomi mind fizikailag, mind pedig mentálisan felkészültnek érzi magát.

Nagyon fontos napok előtt áll Kiss Pál Tamás: egyrészt élete második GP3-as futamára készül a francia Tech 1 Racing versenyzőjeként, másrészt csütörtökön ünne pli huszadik születésnapját.
Ez a legszebb születésnapi ajándék, amit eddig kaptam. Sosem hittem volna, hogy egyszer Barcelonában ünnepelek majd, ráadásul külön megkoronázza az egészet, hogy mindezt az egy olyan kiváló magyar sportoló, mint Nagy Laci, és felesége társaságában tehetem majd. Bevallom, erre álmomban sem mertem gondolni még az év elején” – fogalmazott a fiatal pilóta.

Kiss Pál Tamás (Faster management)

Élményekből biztos, hogy nem volt hiány, ugyanis már szerda reggel Barcelona utcáit rótta menedzsere társaságában.
Most végre nemcsak a repteret és a pályát láthatom egy versenyhelyszínen. Stefanóra bíztam, hogy hova visz el, hisz velem ellentétben ő már sokszor megcsodálta a katalán város szépségeit. Nem is kellett csalódnom, hisz fantasztikus volt végigmenni a La Rambla-n, ami Barcelona legismertebb utcája, megcsodálni a tengerpartot és az olimpiai falut, valamint a Gaudí Múze umot. Abszolút feltöltődtem, izgatottan várom már a hétvégét” – elevenítette fel a városnézés momentumait Tomi.

Az ünnepelt komoly mentális felkészülésen is átesett, ugyanis még az elutazás előtt is igénybe vehette dr. Vura Márta sportpszichológus segítségét, aki többek között a Right Guard Racing másik reménységének, Sebestyén Petinek a munkáját is segíti.
Nagyon hasznosak az együtt töltött órák, úgy érzem, valamennyi kérdésemre megfelelő válaszokat kapok a doktornőtől.

Tomi úgy érzi, most végre csak és kizárólag arra koncentrálhat, ami talán a legfontosabb egy versenyhétvégén a GP3-ban: az időmérő edzésre.
Ismerős a pálya, hisz nemrég három napon keresztül teszteltem itt, ráadásul már nem fogok rácsodálkozni a hétvége menetrendjére sem. Csak és kizárólag az időmérőre koncentrálok, hisz ha a kvalifikác ióm jól sikerül, azzal megalapozhatom a sikeres versenyt is. Rengeteg adathoz jutottam a gyakorláskor a csapattal együtt, ráadásul akkor hasonló volt még az időjárás is.”

GP3-as sorozat 2. állomása: Spanyol Nagydíj
A verseny időpontja: május 20-21-22.
A pálya neve: Circuit de Catalunya
A pálya hossza: 4,655 km
Körök száma: 15
Versenytáv: 69,825 km vagy 30 perc

Amit a barcelonai ringről tudni kell
A Circuit de Catalunya 1991-ben épült, és ettől kezdve ez a pálya adott otthont a Spanyol Nagydíjnak. Építése egybeesett az 1992-es barcelonai nyári olimpiai játékok helyszíneinek építésével, sőt az ötkarikás játékokon ez a ring adta a közúti kerékpár csapatverseny idő futamának a helyszínét.

Az egyik legnépszerűbb pálya, ahol a legtöbb F1-es, GP2-es és GP3-as csapat tesztelni szokott az év elején. Kevés az előzési pont a pályán, sokak szerint az első kanyar és a hosszú egyenesek féktávja a legalkalmasabb rész erre. 2007-ben kissé átalakították a pályát, hogy ezzel is elősegítsék az előzéseket. Ezzel együtt a versenyen nagyon fontos, hogy eltalálják az autók aerodinamikai egyensúlyát, hisz a jó tapadás akár fél győzelmet is érhet a versenyzők számára.

A szél iránya többször is megváltozhat egy napon belül, ezért is fontos, hogy a teszteken mindenki rátaláljon az optimális beállításokra. Reggel általában túlkormányzottak az autók, ami délutánra megfordulhat. A pálya karakterisztikája inkább a kemény abroncsoknak előnyös, ezen a ringen például kevésbé kopnak a gumik, mint két hete, az Istanbul Parkban.

Várható időjárás a hétvégén
Péntek: kissé borús, de napos idő v árható 16-21 fok
Szombat: kissé borús, de napos idő várható, 15-22 fok
Vasárnap: napos idő, 15-22 fok

A GP3-as Spanyol Nagydíj időbeosztása

Május 20., péntek
7:45-8:15        1. szabadedzés
15:50-16:20    2. szabadedzés

Május 21., szombat
7:45-8:15    időmérő edzés
16.20-tól    1. futam

Május 22., vasárnap
8:25-től    2. futam

A két futamot a magyar nézők az Eurosporton megnézhetik, miután vasárnap 7:45-től a szombati versenyt adják felvételről, majd 8:25-től élőben közvetítik a másodikat.

A tavalyi GP3-as verseny eredményei
Időmérő edzés:
1. Nigel Melker (Mücke Motorsport) 1:52.602
A Tech 1 Racing pilótáinak helyezése
8. Jean Eric Vergne 1:53.765, 15. Daniel Juncadella 1:54.495, 23. Doru Sechelariu 1:55.069

1. futam:
1. Paul Varhaug (Jenzer Motorsport),…5. Jean Eric Vergne,…11. Daniel Juncadella,…22. Doru Sechelariu.

2. futam:
1. Alexander Rossi (ART GP),…11. Daniel Juncadella,…21. Jean Eric Vergne,…helyezetlen Doru Sechelariu.

A GP3-as világbajnokság állása
Pilóták:
1. Nigel Melker 14 pont,
2. Andrea Caldarelli 11,
3. Alexander Sims és Tom Dillmann 8-8.

Konstruktőrök:
1. RSC Mücke Motorsport 21 pont,
2. Status GP 15,
3. Tech 1 Racing 11.

Forrás: Faster Management

Hozzászólás